Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A boon.hu riportere beszélgetett a DVTK vezetőedzőjével a közelgő téli átigazolási időszakról, a játékos távozásáról és a nyáron lejáró szerződéséről.
A mester rögtön kiemeli, hogy Kádár Tamás és Elek Ákos megtartása kulcsfontosságú, hiszen a két játékos a csapat fontos alappillérei. Elmondása szerint, ha nem igazolnak el, akkor egy gólerős középpályás, illetve egy hátvéd érkezhet a télen. Természetesen a lehetséges érkezők és maradók mellett távozók is akadnak… „van 4-5 olyan játékos, akit elengedünk, hogy máshol esetleg jobban fejlődhessenek, gondolok itt Debreceni Andrásra, Bori Gáborra, Csirszki Martinra, Szabó Balázsra” – nevezte meg a konkrét játékosokat Szivics mester. Habár rendszerint ahányan elmennek, annyian érkeznek pótlás gyanánt, azonban ez nem lesz így a Diósgyőrnél, mert véleménye szerint van elég potenciál a jelenlegi keretben is (főleg Julian Jenner).
A futballisták szerződtetése mellett a mesternek a saját szerződésére is oda kell figyelnie, hiszen a nyáron fog lejárni és állítása szerint már keresték meg klubok a közös munka reményében. „Lehet, hogy azért nem tárgyaltunk, mert sűrű volt a bajnoki program, és hagyták, hogy csak erre koncentráljak. Most lesz egy kis szünet februárig, majd meglátjuk, mi történik” – foglalta össze a gondolatait.
Acsádi Gergő
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.