Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Folytatódott szerdán a hétközi forduló Németországban, ahol két élcsapat is fontos győzelmet aratott aktuális riválisa ellen.
A Hoffenheim jól kezdett hazai közönsége előtt a Bayer Leverkusen ellen, a brazil Firmino már a hetedik percben veszélyes lövést eresztett meg, Leno nagyot védett. Majd Kießling és Son révén a vendégek veszélyeztettek, a mozgalmas játékrész azonban gól nélkül ért véget. A fordulás után a Bayer veszélyeztetett Catro révén, erre a magyar Szalai helyzete volt a válasz. Az egyetlen gólra mégis a hajráig kellett várni, ekkor a fiatal Brandt passzát Kießling értékesítette. Szalai előtt komoly lehetőség adódott, hogy egalizáljon, majd a Bayer növelhette volna előnyét. Egy igazán mozgalmas találkozón végül a Leverkusené a három pont, amivel a negyedik helyre jöttek fel.
A Borussia Mönchengladbach a pocsékul szereplő Werder Bremen ellen játszott. Teljes mértékben irányították a találkozót, melyek Kruse érvényesített büntetője révén korán vezetéshez is jutottak. A félidő vége felé a svéd Wendt is betalált, ezzel kvázi el is dőlt a találkozó. Ugyan a fordulás után a bomba formát mutató osztrák, Junuzovic álomszerű góljával szépítettek a vendégek Kramer ismét kettőre növelte csapata előnyét, a hajrában még Hrgota is beköszönt. A Csikók így a harmadik pozícióban találhatóak.
Bundesliga, 16.forduló, szerda:
TSG 1889 Hoffenheim – Bayer 04 Leverkusen: 0-1
Gólszerző: Kießling 79.
Borussia Mönchengladbach – SV Werder Bremen: 4-1
Gólszerzők: Kruse 12. (büntető) Wendt 38. Kramer 64. Hrgota 88. ill. Junuzovic 54.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.