Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Copa Del Rey nem alszik. Az aludni nem vágyóknak pedig szállítja az újabb mérkőzéseket, ezúttal a Villarreal is terítékre kerül.
Nem végződött olyan simán, mint amilyennek előzetesen tűnt a Villarreal Cadiz elleni párharca. A sárgák idegenben 2-1-re nyertek, majd most hazai közönség előtt is sikert arattak. Lehetett volna nagyobb is a különbség, de nem volt sürgős a hazaiaknak, akik a bajnokság és a kupa mellett még Európában is vitézkedtek, így nem sok energiájuk maradt az efféle erőpróbákra. Ennek megfelelően gyakorlatilag a tartalékcsapat állt ki a Cadiz ellen, de még ők is lehozták a mérkőzést. A gólt pont egy nem cserejátékos, nevezetesen Trigueros szerezte. A megítélt büntetőt jól értékesítette, majd a meccs végén Moreno megduplázta az előnyt. A harmadik pofont ismét Moreno rámolta be, továbbjuttatva ezzel csapatát.
Tovább lépett a Real Sociedad is, bár az ő útjuk egy kicsit döcögősebb volt. Az Oviedo otthonában gól képtelenek voltak, így egy gól nélküli döntetlen után fogadhatták ellenfelüket. A vendégek végül nem tudták megállítani a baszk támadósort, és annak is leggólerősebb tagját: Finnbogasont. Kétszer talált be a Hollandiából érkezett támadó, akinek ezek voltak első villanásai a Sociedad színeiben, korábban ugyanis nem volt eredményes. A harmadik mérkőzés hozta a legszorosabb párharcot. A Granada győzött az első összecsapáson, a visszavágón viszont egyből hátrányba került. Andone egyből az 5. percben betalált, de a meccsnek itt nem volt vége. A második játékrész elején Mainz egyenlített ki, ami a Granada továbbjutását jelenti. Ellenfelük a Sevilla lesz majd.
Cordoba – Granada 1:1
G: Andone (5.), Mainz (60.)
Real Sociedad – Oviedo 2:0
G: Finnbogason (28., 61.)
Vilarreal – Cadiz 3:0
G: Trigueros (55.- büntető), Moreno (79., 89.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.