DVSC: „Csak a siker”

Nem zárt könnyű félévet a regnáló bajnok, mert miután a BL-ből, majd az EL-ből is kiesett, a bajnokságban látványos megroppanást mutatott be. Ám a csapat erejét mutatja, hogy talpra állt, és immár a dobogót ostromolja a hajdúsági brigád.

fotó: dvsc.hu

fotó: dvsc.hu

„Vegyes félszezon”

Kirobbanthatatlan volt a Loki kezdőjéből Nenad Novakovic, aki mindössze a Ligakupában és az utolsó két bajnokin nem lépett pályára. A szerb kapus tehát az egyik olyan játékosa volt Kondás Elemérnek, akik abszolút meghatározó szerepet töltött be ősszel.
Az utolsó két őszi bajnokin már nem Novakoviccsal kezdődött a címvédő összeállítása, de ennek egyszerű oka van: sérüléssel bajlódott a portás. „A Győr elleni mérkőzésen kaptam egy rúgást a combomra. Nem sokkal később megpróbálkoztam a teljes értékű munkával, de volt még egy kis fájdalmam, ezért nem kockáztattam az utolsó két meccsen, nehogy nagyobb baj legyen. A kontrollon kiderült, szerencsére nem szakadt el az izom, de felgyülemlett egy kis folyadék, aminek idő kellett, hogy felszívódjon. Kezelésekre járok majd, hogy mire elkezdődik a felkészülés, százszázalékos állapotban legyek.”

Ami a bajnokságot illeti, sok debreceniben lehet hiányérzet, ugyanis a csapat nem úgy kezdte az idényt, ahogyan az egy bajnokaspiránstól elvárható. Mindazonáltal az ősz végére némileg egyenesbe jött a csapat, viszont tetemes előnyt engedtek a Videotonak, amit nemhogy megelőzni, de behozni is bravúr lenne. Mindazonáltal láttunk már olyat, hogy ilyen hátrányból is bajnok lett egy csapat. „Vegyesre sikerült, megjártuk a mennyet és a poklot, de összességben elégedettek lehetünk. A bajnokságot rosszul kezdtük, de visszataláltunk a helyes útra, és sorra hoztuk az eredményeket. Játszottunk jó meccseket itthon és a nemzetközi kupákban is. Azt mondanom sem kell, hogy a többiekhez hasonlóan engem is nagyon rosszul érintett a BATE Boriszov elleni visszavágó, amelyen a hosszabbításban kapott góllal estünk ki. Rendkívül fájdalmas volt lelkileg, nem akartam elhinni, hogy ez történik velünk. Emlékszem, amikor a hazaiak megszerezték a mindent eldöntő harmadik találatot, a földre zuhantam, de több játékostársam is hosszú másodpercekig feküdt a fűben. Olyan volt, mint egy rossz álom, amelyből az ember szeretett volna gyorsan felébredni, hogy kiderüljön, nem valóság, ami történt. De valóság volt, és nekünk mennünk kellett tovább – beszélt a nemzetközi porondról való búcsúval kapcsolatban Novakovics. – Az első egy hét kimondottan nehéz volt, hiszen annyira közel voltunk ahhoz, hogy a csoportkörbe kerüljünk, de nem sikerült, és ezt természetesen rosszul éltük meg. A futball azonban ilyen. Össze kellett kapni magunkat, hiszen fontos feladatok vártak még ránk. Mentálisan próbáltuk egymást támogatni, sokat beszélgettünk, hogy lehetőleg minél hamarabb túltegyük magunkat a történteken. Egy idő után jöttek az eredmények, és elindultunk fölfelé, ami még inkább erőt adott a társaságnak. Most már csak egy pontra vagyunk a dobogótól.”

Nem mondott tehát le a piros-fehér brigád a nemzetközi kupáról, hiszen nemcsak a bajnokságban, de akár a Magyar Kupa megnyerésével is kijuthat minimálisan az Európa Liga selejtezőibe a társaság, Novakovic azonban sokkal merészebb álmokat kerget.
„Amióta Magyarországon vagyok, két teljes szezont játszottam le, és nyertem két bajnoki címet a Lokival. Nem tudok úgy pályára lépni, hogy ne az újabb siker lebegjen a szemem előtt, ezért merészebb álmaim is vannak a tavaszt illetően. Remek periódusban vagyunk, és ha úgy menetelünk, mint az őszi szezon második felében, akkor bármi megtörténhet.”

„Hatalmas pofon volt…”

fotó: nb1.hu

fotó: nb1.hu

Nem mindennap történik meg az emberrel, hogy másfél évig légióskodik, majd az ára miatt nem marasztalják. Varga Józseffel ez történt, merthogy a válogatott középpályás fél évet a német Greuther Fürthben, majd egyet az angol Middlesbroughban töltött el. Utóbbi együttesben alapemberré vált, ám az angol csapat sokallta az árát, így nem élt opciós jogával a klub. „Nem csalódásként éltem meg, hogy ismét a magyar bajnokságban kell játszanom, ugyanakkor – főleg az angliai légióskodás után – nem volt könnyű elfogadni, hogy haza kell térnem – mondta el klubja honlapján az eleinte csalódott Varga. – Úgy éreztem, jól ment a játék, számítottak is rám, sok mérkőzésen pályára léptem, elégedettek voltak velem, tehát minden jel arra utalt, hogy hosszabb távon tervezhetek ott, mégsem maradhattam. Felemás érzésekkel hazatértem Debrecenbe, de hamar túltettem magam rajta, és arra koncentráltam, hogy a Lokinak tudjak segíteni. A visszailleszkedéssel nem volt problémám, hiszen jól ismertem a közeget.”

munkabírása, és morálja miatt sok név felmerült Vargával kapcsolatban, de ő maga sem tud semmi konkrétumot, azaz csak az biztos, hogy semmi sem biztos. „Dobálóznak csapatnevekkel, főleg a sajtóban. Azt elmondhatom, hogy érdeklődés rendszeresen van, de egyelőre semmi biztos, éppen ezért különösen nem foglalkozom a témával.”

Ami a szereplést illeti, azonos véleménnyel van kapusával Varga, hiszen nem sokan adtak volna akár egy árva petákot is az ősz végi dobogóközeli helyekért a Debrecennek. „Nagy reményekkel vágtunk neki a szezonnak, a BL-selejtezőkön szerintem jól szerepeltünk. A BATE elleni visszavágón hatalmas pofon volt a 94. percben kiesni, főleg úgy, hogy az ellenfél nem volt jobb nálunk. Hazai pályán le tudtuk győzni, és a boriszovi meccsen is megszereztük a vezetést, de utána kiállították Selimet (akire abszolút nem neheztelünk emiatt, hiszen ez benne van a futballban). Nehéz volt feldolgozni a kudarcot, azoknak is, akik rutinosabb játékosok, és ez kihatott a további teljesítményünkre. Biztos vagyok benne, ha a BATE elleni meccset sikerrel vesszük, akkor a bajnokságban sem torpantunk volna meg, de utána szépen kijött belőle a csapat, eredményessé váltunk, a játékunk is sokat javult. Szezon közben még abban sem hitt senki, hogy a dobogóra odaérünk, most pedig reális esélyünk van rá. Azt sajnálom, hogy a Magyar Kupában már nem folytathatjuk a küzdelmeket. A Pécs úgy látszik, mumussá vált, hiszen a bajnokságban is kikaptunk tőle. Utána viszont az NB I-en remekeltünk, legyőztük idegenben a Videotont, a Győrt és hazai pályán is jól teljesítettünk. Ha ezen az úton tovább tudunk menni, akkor minden meccsen esélyesként lépünk pályára, és csak rajtunk múlik majd, ezt mennyire használjuk ki.”

Tulajdonosváltás? Szó sincs róla!

Felröppentek olyan hírek, melyek szerint tulajdonosváltá következhet be a DVSC életében. Többnyire olyan körülményekre alapozva, miszerint a klubot működtető gazdasági társaság igazgatóságának tagjait fél évre választották meg. Ezt cáfolta a város polgármestere, Papp László csütörtökön. „Nincs szó arról, hogy kiszállna a debreceni labdarúgásból – utalt arra, hogy Szima Gábornak semmi ilyen elképzelése nincs. – Szima Gáborral normális és kiegyensúlyozott a kapcsolat, mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a debreceni futball minél sikeresebb legyen idehaza és a nemzetközi színtéren is, s minél stabilabb gazdasági alapokon álljon.”

Gavalovits Sándor