Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Christoph Kramer, a Borussia Mönchengladbach csapatában szerepel kölcsönben, de a következő szezontól visszatér a Bayer Leverkusenhez, ahol már meg is hosszabbították a világbajnok futballista szerződését.
Korábban írtunk arról, hogy a német tehetség iránt érdeklődik az Arsenal, de feltételezhető volt, hogy a válogatott futballista visszatér Leverkusenbe. Ez utóbbi feltételezés már ténnyé vált, ugyanis a Borussiától visszatér a Gyógyszergyáriakhoz a védekező középpályás. A Bayer Leverkusen közleményéből az is kiderült, hogy a világbajnok játékos 2017-ig szóló szerződése hosszabbításra került, így 2019 június 30-ig marad a klub alkalmazásában. Úgy tűnik tehát, hogy a fiatal játékosra már komolyan számítanak a Bayernél, és véget érhet ezzel a játékos kölcsönadásának sorozata.
A 23 éves labdarúgó 2011 óta tagja a Leverkusennek, de még a klub színeiben egy mérkőzésen sem léphetett pályára: előbb – 2011 és 2013 között – a VfL Bochum csapatában szerepelt kölcsönben, ahol 61 meccsen 4 gólt szerzett, majd 2013-től a Borussia Mönchengladbachoz került ideiglenesen (36 mérkőzés, 4 gól).
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.