Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester United legendája, Paul Scholes szerint egykori csapata ne áll fog lelassítani, sőt, egyre jobb lesz, és megizzasztja az előtte álló két nagyágyút is!
Miután Karácsony másnapján 3-1-re legyőzte a Newcastle United csapatát, a Louis van Gaal vezette Manchester United őrzi harmadik helyét a tabellán, hét pontra a városi rivális második helyezett City, és tíz pontra az éllovas Chelsea mögött. Bár nem indult ilyen jól az idény, a “Vörös Ördögök” szurkolói igazi diadalmenetként élhetik meg a holland menedzserrel az idei őszt. Így látja ezt a klub egykori legendás játékosa, és csapatkapitánya, a vörös üstökéről bármikor felismerhető Paul Scholes is, aki véleményével azért csak odaszúrt az örökös ellenfélnek, az ebben az évben csak szenvedő Liverpoolnak.
“Nem lennék meglepve, ha a csapat az idén nagyobb hajrát vágna ki, mint tavaly a Liverpool. Ha a következő két meccsüket a Tottenham és a Stoke ellen meg tudják nyerni, akkor nagy nyomást gyakorolhatnak az előttük állókra, és tavasszal egy nagy rohanásban lehet részük, ami akár még fényesebb éremben is kifejeződhet. Nem tarto kizártnak a bajnoki címet sem, nem olyan nagy a hátrány, hogy azt ne lehetne ledolgozni. Tavaly a Liverpoolnak is sikerült nagy hajrával az ezüstérmet megszerezni, a United idén még jobb lehet ennél is! Mikor az ellenfelek a Bajnokok Ligájára fognak figyelni, mert ott lesz fontosabb győzniük, akkor majd meglepheti őket a MU!”
Paul Scholes már sok nagy csatát megélt a Manchester United mezében, így nem beszél a levegőbe. Az is igaz, hogy már nem Sir Alex Ferguson a MU menedzsere, hanem Louis van Gaal, a “Vastulipán”, aki szintén nagy győzelmek letéteményese volt az elmúlt 20 évben. Ha sikerül – és eddig úgy tűnik, sikerül -, akkor a holland vezette manchesteri csapat még komoly fejtörést okozhat ellenfeleinek. Ha nem idén, akkor majd jövőre. De, hogy van még feljebb is, az egészen bizonyos.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.