Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A jelek szerint újra a Serie A-ban láthatjuk majd a Bologna egykori ászát, többen is érdeklődnek.
Alessandro Diamanti egy éve távozott Bolognából a Marcello Lippi által edzett Guangzhou Evergrande csapatába, ahol busás fizetés ütötte a markát, évi 5 millió eurót keresett. Most azonban közel áll a Serie A-ba való visszatéréshez, az Atalanta és a Fiorentina élénken érdeklődik szolgálatai iránt. A kínai klub kész elengedni üdvöskéjét, a két olasz csapat közül pedig talán a firenzeieknek van több esélye szerződtetni, hiszen ők az EL-ben küzdenek, és a 3. helyről sem mondtak még le. Továbbá, Diamanti Toszkánában született, ezért ez gyakorlatilag egy hazatérés lehet a számára. Az Atalanta ezzel szemben a kiesés ellen harcol, mellettük az szól, hogy ott tuti Diamanti lenne a legnagyobb sztár.
Nem tudjuk mi jár Diamanti fejében, de elég valószínű, hogy újra láthatjuk majd őt a téltől.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.