Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Szombathelyiek Olaszországba is elutazhatnak, ahol összecsaphatnak két sztárklubbal, a Lazióval és az Interrel is. A találkozók egyelőre szervezés alatt állnak.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az OTP Bank Liga 15. helyén álló Haladás január végén tíznapos törökországi edzőtáborba utazik, a klub hivatalos oldalának beszámolója szerint azonban február elején Olaszországba is eljuthat az együttes.
A haladas.hu arról ír, hogy a Tomasso Rocchit is Szombathelyre csábító marketingmenedzser, Massimiliano Caroletti azon dolgozik, hogy a vasiak 10 napot Rómában tölthessenek. A programban két edzőmérkőzés is szerepet kapna, a Haladás megmérkőzne a Serie A két sztárcsapatával, a Lazióval és az Interrel is.
A közös kapocs már megvan az ellenfelekkel, lévén Rocchi a fővárosi és a milánói sztárcsapatban is szerepelt, emellett a szombathelyiek új játékosa azaz Andrea Mancini, akinek édesapja, Roberto a Nerazzuri vezetőedzője.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.