Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid komolyan gondolkodik a Liverpool ászának, Raheem Sterlignek a leigazolásán, a Barcelona ugyanakkor vezérét vesztheti, Lionel Messi távozására ugyanis egyre nagyobb az esély. A Manchester City fő célpontja, Wilfired Bony már bejelentette távozási szándékát, ehhez közeledik a Chelsea-ben Petr Cech is. A Milan klasszis támadót igazolna, a Manchester United ajtót pedig mutatna egyikének. Íme, a nap legfontosabb átigazolási hírei.
Anglia
Chelsea: Lapértesülések szerint Mark Schwarzer után Petr Cech is búcsút inthet a londoniaknak. A The Guardian úgy tudja, José Mourinho nyáron lecsapna a Manchester City védőjére, Micah Richards-ra.
Manchester United: A Daily Telegraph úgy tudja, a Vörös Ördögök nyáron végleg megválnának támadójuktól, Javier Hernándeztől.
Southampton: A Szentek újabb hollandot vennének, a célpont ezúttal a Porto védője, Bruno Martins Indi lenne – írja a Daily Mail.
Swansea City: Bajba kerülhetnek a walesiek, angol lapértesülések szerint ugyanis bejelentette távozási szándékát, Wilfired Bony, és az elefántcsontparti gólfelelősön kívül a másik támadó, Bafetimbi Gomis is továbbállna.
QPR: A londoniak az idény végéig kölcsönvették a West Ham United argentin támadóját, Mauro Zaratét.
Spanyolország
Barcelona: Erősödik a pletyka, egyre több orgánum gondolja úgy, hogy a katalánoknál kialakult helyzet miatt Lionel Messi új csapatot kereshet magának. A lapok szerint a Chelsea lehet a befutó.
Real Madrid: A fővárosiaknál ismét felvetődött a Lazio argentin válogatott középpályásának, Lucas Bigliának a leigazolása, valamint Carlo Ancelotti lecsapna a Liverpool legjobbjára, Raheem Sterlingre is – írja a Daily Star.
Sevilla: A TMW úgy tudja, az andalúzok is vinnék a Sao Paulo támadóját, Alexandre Patót.
Deportivo: Spanyol lapértesülések szerint a Monaco elefántcsontparti csatára, Lacina Traoré van a célkeresztben.
Olaszország:
AC Milan: A helyi sajtó szerint két fő célpontja van a lombardoknak, Filippo Inzaghi a Roma támadóját, Mattia Destrót, illetve a PSG rutinos középpályását, Thiago Mottát nézte ki magának. Az olaszok rajtuk kívül még Mario Suárezt (Atlético Madrid) és John Obi Mikelt (Chelsea) is szeretnék megszerezni.
Inter: A Football Italia arról ír, Roberto Mancini komolyan gondolkodik a Lazio 19 éves támadójának, Keita Balde Diaónak a megszerzésén.
Juventus: A bajnokcsapat egyre közelebb van a Porto védőjének, Rolandónak a leigazolásához – írja a Tuttosport.
Fiorentina: Német és olasz lapok is arról írnak, hogy a Borussia Dortmund kapusa, Roman Weidenfeller pótolhatja Netót.
Németország
Borussia Dortmund: A Bild értesülése szerint Jürgen Klopp érdeklődik az RB Leipzig 20 éves dán támadója, Yussuf Poulsen iránt.
Mainz: A Schalke játékosa, Christian Clemens kölcsönbe Szalai Ádám korábbi együtteséhez kerülhet – írja a Bild.
Schalke: A németek edzője, Roberto Di Matteo elismerte, szeretnék megszerezni a Manchester City védőjét, Matia Nastasicot.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.