Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Spanyol bajnokság 18. fordulójának nyitómérkőzésén nem bírt egymással a Levante és a Deportivo La Coruna, sőt mi több, gól sem esett a mérkőzésen.
SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
18. FORDULÓ
Levante – Deportivo La Coruna 0-0 (0-0)
G: –
Mindkét csapat a kiesés ellen küzd, ennek ellenére egyikük sem hajtotta túl magát azért a három pontért. Nagy helyzet sem volt igazán feljegyezhető, sőt a Levante kaput sem talált. Ez azért egy kiesés ellen küzdő csapattól édeskevés, ráadásul hazai pályán. A Depor próbálkozott, volt is 6 kaput eltaláló lövése, de életveszélyes egyik sem volt. Az egy-egy ponttal egyik csapat sem lehet igazán elégedett, talán a vendégek örülhetnek, hogy idegenben elcsíptek egy pontot egy riválissal szemben, így értelemszerűen az ellenfél sem gyűjtötte be a hármat. A játékképe alapján viszont a Deportivo érdemelte volna meg a győzelmet, de gólt nem sikerült szerezniük, legalábbis szabályosat, hiszen Lopo gólját les miatt érvénytelenítették, jogosan. Arra számíthatunk, hogy mindkét csapat a kiesés ellen fog küzdeni a bajnokság végéig.
Szajevics Patrik
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.