Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
c, mely a premier League vasárnapi játéknapján a Hull City ellenében tartotta otthon a három bajnoki pontot.
West Ham – Hull City 3-0 (0-0)
G: Caroll (49.), Amalfitano (69.), Downing (72.) ill. –
Lendületesen érkezett a mérkőzésbe a vendég Hull, pillanatokon belül mindkét kapu előtt veszélyes próbálkozásokat láthattunk, egyik oldalon Elmohamady, míg a másikon Tomkins lehetőségét jegyezhettük fel. Az első játékrész végére kanyarodva Enner Valencia állt a legközelebb a gólszerzéshez, fejese a felsőlécet érintve halt el.
A fordulást követően aztán Enner Valencia eresztett meg egy lövést, melyet McGregor reflexszerűen hárított, ám a a kipattanóra érkezett Caroll és a kapuba pofozta a játékszert. A történethez hozzátartozik, hogy a vendégek az első félidő végén elvesztették két játékosukat, James Chester és Alex Bruce személyében, az eset kényszerű változtatásokat vont magával. A 68. minutumban aztán ismételten Enner Valencia próbálkozott, ám lövése ha centikkel is, de a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Egy perccel később aztán már rezgett a háló, Valencia adott remek labdát, a kiugró Amalfitano pedig elegánsan emelt a kapuba McGregor feje felett. A 72. percben Downing állította be a végeredményt, egy kiváló indítást követően egy az egyben törhetett a kapura, s a bal alsót választva gurított a hálóba. A Hull City számára nem jött össze a szépítés, Bruce csapata továbbra is kieső, míg a West Ham pontszámban beérte a hatodik Arsenalt.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.