Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Röhejesnek tűnő, ám komolyan gondolt, statisztikákra alapozott listával állt elő az IFFHS, mely hivatalos honlapján közölte a legerősebb bajnokságok 2014-es rangsorát. Ez mindent mutat, csak a valóságot nem… (legalábbis szerintünk)
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet elkészítette frissített listáját, mely a legerősebb labdarúgó bajnokságok rangsorát frissítette a 2013-es esztendőhöz képet. Az élen továbbra sincsen változás, a La Liga immáron öt esztendeje letaszíthatatlan az élről, ezzel pedig azonosulni is lehet, ám az, hogy a semmit nem mutató olasz Serie A hogyan jött fel a második pozícióba, megelőzve e Premier Leaguet rejtély fedni. Megnéznénk azt a számolási módot, azokat a statisztikákat, melyek ezt az eredményt adták…
Ugyancsak megdöbbentő, hogy a német Bundesliga nem fér be az első négybe, az argentin pontvadászat állítólag jobb! Az is elég furcsa, hogy az európai futballkedvelő számára semmit nem mondó paraguayi pontvadászat odafért az első tízbe, míg például a holland sehol sincsen.
Ami a magyar NB I-et illeti, hazánk pontvadászata 16 helyet lépett előre 2013-as helyezéséhez képest, így jelen pillanatban a világon a 60. legerősebb.
Külön megütötte a szemünket azon mondat, hogy a számításkor figyelembe vették az adott bajnokságok klubjainak a nemzetközi szereplését. Egészen érthetetlen, hogy az olasz klubok hogy lehettek jobbak, mint a németek és az angolok…
A legerőseb bajnokságok rangsora 2014-ben az IFFHS szerint:
1. (1.) Spanyolország 1259 pont
2. (4.) Olaszország 998
3. (2.) Anglia 958
4. (6.) Argentína 938
5. (3.) Németország 912
6. (5.) Brazília 893
7. (7.) Franciaország 871
8. (18.) Portugália 758
9. (9.) Kolumbia 697.5
10. (11.) Paraguay 671.5
…
60. (76.) Magyarország 335
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.