Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Immáron ötödik esztendeje, hogy a Bayern München a téli szünetben Katart választja felkészülési helyéül, ezúttal pedig Szaúd-Arábia volt a végállomás, ahol a német bajnok megmérkőzött az al-Hilal legjobbjaival. A történet eddig szokványos, ezt követően azonban borult a bili.
A megállapodás szerint a két csapat játékosai együtt vacsoráztak volna a mérkőzést követően, ám ez elmaradt. A szaúdi herceg Abdulrahman bin Musaid pedig nagyon berágott a müncheniekre – “A futballistáimat nem engedték be a terembe. Ez óriási arcátlanság és teljesen elfogadhatatlan.”
Természetesen az ügy révén Markus Hörwick a német klub médiaigazgatója is megszólalt, szerinte kommunikációs hiba történt – “Félreértésről van szó. Ott vártunk a teremben az ellenfélre, és mivel mi vendégek voltunk, nem volt beleszólásunk, hogy kit engednek be hozzánk és kit nem. Természetesen az Bayern ennek ellenére elnézést fog kérni a történtek miatt.”
A mérkőzést egyébként 4:1-re Guardiola tanítványai nyerték.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.