Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Igen érdekes módszert alkalmazott büntetésként Huub Stevens, a VfB Stuttgart vezetőedjőze Moritz Leitnerrel szemben, a játékos reklamációja miatt.
A Bild információi szerint a Bundesliga-klub lagosi (Portugália) edzőtáborában a csapat egymás elleni játéka során a 22 éves középpályás nem tetszésének adott hangot, amiért Huub Stevensnek nem igazán volt odáig. Ezért a VfB szakvezetője úgy döntött, játékosát lekapja a pályáról, de cserébe hajnalban pótolnia kell labdarúgójának a kihagyott edzésperceket. A bírói ítélet miatt kiakadó fiatal németet azonnal az öltözőbe küldte a holland szakember, s akkor azt is közölte a futballistával, hogy másnap reggel 6-tól futóedzés vár rá.
„Úgy vélem, pótolnia kell, amit azért mulasztott el, mert számára idő előtt véget ért a tréning. Én úgyis ébren vagyok már ilyenkor” – nyilatkozta az eset után a 61 esztendős tréner.
Moritz viszont maximálisan eleget tett edzője utasításainak. A labdarúgó 5:56-kor látott neki a munkának a lagosi ötcsillagos hotel konditermében, ahol egy teljes órán át edzésben volt, míg a csapattársak az ébresztőig, 7:30-ig alhattak. A Borussia Dortmundtól kölcsönben nyárig a stuttgartiaknál szereplő focista 20 percet töltött a futópadon, de ezen kívül még erősítő, valamint egyensúlyjavító gyakorlatokat is végzett edzője felügyelete mellett.
A VfB portugáliai edzőtáborozása január 16-án kezdődött meg Lagosban, ahol 24-ig fognak tartózkodni a tavaszi szezonra való felkészülés során a stuttgarti klub labdarúgói. Az FK Laci (Albánia) ellen 19-én 5-0-ra nyerte meg első portugáliai edzőmeccsét az Ibériai-félszigeten állomásozó együttes. Még egy felkészülési mérkőzés vár a Stuttgartra Portugáliában: a szintén német Sandhausen ellen 24-én mérkőzik meg a VfB, amely egyben klub utolsó meccse lesz a jövő hétvégi Bundesliga tavaszi rajtja előtt.
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.