Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyértelmű, hogy a zöld-fehérek meg szeretnék fosztani az MTK-t egyuralmától a női szakágban. Ezt bizonyította a hétvégi tornagyőzelem is, illetve az átigazolási piac eddigi legnagyobb dobása.
Nem lehet elégedetlen Dörnyei Balázs, hiszen a csapat megnyerte a szlovákiai Vágsellyén rendezett Iodica kupát. Ráaádsul a klub második csapata, a Kóka KSK is előkelő helyen végzett. Tizenhat csapat részvételével rendezték meg az immár hagyományos Iodica cup nemzetközi teremtornát, melyen három magyar együttes vett részt. A Ferencváros és a Kóka mellett az Astra HFC is megméretett. A zöld-fehér hölgyek a csoportküzdelmek során legyőzte a Zilina (5-2), a Spiska Nova Ves (10-0) és a Sokol Bodiky (8-1) együtesét is. Az egyenes kieséses szakaszban is csak a győzelmeket jegyezhettük fel Dörnyei Balázs együttese neve mellett: Topolcany (9-0), Spartak Trnava (3-0), az ismét útba kerülő Zilina (1-0) is megtapasztalhatta, hogy bizony ezen a hétvégén a Fradisták legyőzhetetlenek. A finálét a Spartak Myjava ellen játszották Mosdóczi Evelinék, és mind a rendes játékidőben, mind a hosszabbításban gól nélkül végeztek, így büntetők döntöttek, melyeket a magyar lányok rúgtak jobban, ezzel pedig első ízben hódították el a nagy presztízsű serleget. A Kóka KSK 7. helyen végzett, míg az Astra a legjobb nyolc között búcsúzott a Zilina ellenében.
A nagy dobás: Barcelonából érkezett irányító
Eddigi legnagyobb igazolást hajtotta végre a Fradi. Dörnyei Balázs már korábban is kiszemelte a szerb Jelena Cankovic-ot. A fiatal középpályás az FC Barcelona együttesétől érkezett a Népligetbe, a remek képességekkel megáldott játékosról Dörnyei a fradi.hu-nak nyilatkozott: „Már régóta meg akartuk szerezni Jelenát, most Cedomir Pavicevic és Hunyadi Tibor segítségével létrejött a megállapodás. Jelena tipikus 10-es játékos, elképesztő, amit tud a labdával, a mozgása egy másik Katalóniában játszó 10-esre emlékeztet. Bár még csak 19 éves, rendkívül profi a mentalitása, abszolút győztes típus. Reméljük, hogy a fiatal, tehetséges játékosainkra nagyon jó hatással lesz. Biztos vagyok benne, hogy 3-4 év múlva klasszisként fogjuk számon tartani a női mezőnyben.” Ezzel azonban nem fejeződött be a csapat megerősítése, mert a hétvégéig még várható újabb futballista érkezése.
A tizenkilenc éves Cankovic fiatal kora ellenére stabil válogatottnak mondhatja magát, a szerződés aláírása után beszélt céljairól is a szőke játékos. „Jelen pillanatban a Ferencváros volt a legjobb döntés a számomra. Remélem, hogy új csapatomat bajnoki címhez segíthetem a szezonban. Természetesen gólokkal is, de főként gólpasszokat szeretek adni. Úgy gondolom, hogy gyorsan be tudok majd illeszkedni. Néhány szót már tudok magyarul; nehéz nyelv, de ígérem, hogy minél többet fogok tanulni.”
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.