Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem kertelt a Honvéd sportigazgatója, Fabio Cordella, amikor egy blognak nyilatkozott a minap. Szó esett pénzről, fiatalokról és az új Puskásról is.
Hogy anyagiakat tekintve az első háromban sincsenek Kispesten, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a klub több saját nevelésű játékosát rendelte vissza a tél folyamán, illetve alacsony fizetési igényekkel előálló játékosokkal igyekeznek feltölteni a keretet. „A Honvédnál nem bővelkedünk a pénzben, így a következő évekre az a cél, hogy beépítsük a fiatalokat az első csapatba, és velük legyünk sikeresek az első osztályban – fogalmazta meg a piros-feketék tavaszi célját Cordella, aki hozzátette, hiányolja a kiemelkedő tudású edzőket. – Magyarországon vannak ügyes futballisták, és remek akadémiák, ahol fejlődhetnek, a probléma az, hogy egyrészt nem nagyon kerülnek be az első csapatba, másrészt itt nincsenek kiemelkedő edzők.”
A Ferencváros mellett a piros-fehérek is körülnéztek Brazíliában, ám az olasz üzletember szerint nem érdemes semmit ellesni a magyar futballtól, mert elmondása szerint nincs mit. Cordella kifejtette, a dél-amerikai országban tisztelik a magyar futballt, de csak a múltja miatt. „A brazil csapatoknak semmit sem kell eltanulniuk a magyar együttesektől… Esetleg az akadémiai rendszert érdemes megnézni Magyarországon – mondta Cordella a fibrafootball.blogspot.hu-nak. – Hogy ki lehet az új Puskás? A Honvédban vannak ügyes játékosok, de ha valakire fogadnom kellene, akkor Gazdag Dánielre tenném a pénzemet.”
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.