Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A legfrissebb hírek szerint elhagyja a szintén Premier League-es Stoke City együttesét Robert Huth, hogy a több játéklehetőség reményében, a ligautolsó Leicesternél folytassa pályafutását.
A még mindig csak 30 esztendős Huth korábban volt a német válogatottal világbajnoki harmadik még 2006-ban, illetve szintén az előző évtizedben kétszeres bajnok lett, még a Chelsea csapatával.
Ám mostanra Huth már a Stoke kezdőjébe sem fért be, csak elvétve kapott lehetőséget a kiscsapatban.
A Stoke Sentinel című helyi újság szerint a tapasztalt védő a szezon végéig, kölcsönbe kerülne, a kiesés ellen küzdő Leicesterhez, miközben élő szerződése 2016 nyaráig köti őt, a Britannia Stadionba.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.