Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A januári átigazolási időszak utolsó perceiben szerezte meg a Manchester United Andy Kellettet a Bolton Wanderers együtteséből.
Kellett 21 éves, és fanatikus Bolton drukker. Hat éves kora óta szerepel a Wanderersnél, az ő akadémiájukon pallérozódott, majd az első csapatban is be tudott mutatkozni. Nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, így idén nyáron a vezetők úgy döntöttek: kölcsönadják a League Two-ban szereplő Plymouth Argyle-nak. Az elmúlt fél évben ott játszott a fiatal védő és 12 bajnokin jutott szóhoz. Adódik a kérdés: Hogy merült fel, hogy ő Manchesterbe kerüljön? Állítólag egy U21-es találkozón hívta fel magára a vörösök figyelmét, amikor épp a United ellen játszott. Januárban többen is elkerültek a klubtól, például Michael Keane, Ben Amor, Darren Fletcher és Wilfred Zaha is ilyen, de az érkezők oldalán nem volt senki.
Valószínűleg ekkor gondolták úgy a Unitednél, hogy kell még egy ember. Szakértők szerint mindenképpen a Warren Joyce irányította U21-es csapatba kerül majd, de még így is furcsa ez az igazolás. Meg is jegyezték Angliában, hogy a legtöbben pont fordítva csinálják: a Manchester United U21-ből mennek a League Two-ba. Visszafelé már nem olyan egyszerű ez a bravúr, de most erre láthattunk egy példát. A hír meglepetéserejére nagyon jól rámutat az a párbeszéd is, melynek során közölték Kellettel, hogy klubot vált:
– Ülj le Andy, beszélnünk kell. – mondta Garry Parker, a Bolton első csapatának trénere. Van egy jó és egy rossz hírem.
– Először a rosszat.
– Nem mész vissza Plymouth-ba.
– És mi a jó?
– A Manchester Unitedbe mész. – jött a válasz, majd az ifjú védő körül nagyot fordult a világ néhány másodperc alatt. Telefonon közölte édesapjával is a hírt, akinek szintén le kellett ülnie.
Annyit biztosan tudni lehet Kellettről, hogy védő, a védelem bal oldalán fordul meg a leggyakrabban, de a középpályán sem jön zavarba. Kalandozó típus. Gyakran tör előre az oldalvonal mentén, jól cselez, és védő létére feltűnően sok gólt illetve gólpasszt ad. A Northamptonnak lőtt gólja után a goal.com még az új Giggs, vagy a miniatűr Messi jelzőktől sem riadt vissza.
A szurkolók mégsem voltak elégedettek a hír hallatán. Ők Hummelst, vagy Varane-t várták, nem pedig egy kölyköt a negyedosztályból. Hangot is adtak nem tetszésüknek, a twitteren számtalan bejegyzést írtak vele kapcsolatban, sokan pedig képeket, videókat szerkesztettek Kellettről. Habár csak kölcsönbe érkezik a szezon végéig, óriási visszhangot kapott Angliában ez az ügy. Van mit bizonyítania a fiatal védőnek, aki élete lehetőségét kapta meg ezzel.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.