Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tesztmeccseket játszottak cspataink Törökországban, két siker mellett egy vereség a mérleg.
Mind a Ferencváros, mind a Paks törökországi edzőtáborozáson vesz részt jelenleg, és eddig nem érheti szó a ház elejét, hiszen mindkét zöld-fehér csapat győzött, ami a Fradi esetében már-már megszokott a felkészülés ideje alatt. Ezúttal a japán Sonan Bellmar volt kénytelen meghajolni a magyar együttes előtt. Mert bár a keletiek kezdtek jobban, negyedóra elteltével egy Hajnal-Gera összjáték után előbbi ugratta ki Varga Rolandot, aki azonban a kapus védése miatt nem tudott vezetést szerezni. Ezután is inkább a japánok akarata érvényesült, Dibusz megakadályozta a gólszerzést, majd egy Vrga helyzet zárta le az első félidőt. A szünetben sorcserét hajtott végre Thomas Doll, és a frissen pályára lépőknek elég volt tíz perc, hogy megtörjék a Sonan elenállását, Nagy Dominik jó ütemben kapott labdát, és megszerezte az előnyt. A folytatásban pedig hiába nyomott a magyar csapat, újabb gólokat egészen a hajráig nem sikerült szereznie, de akkor viszont négyet is: Böde kétszer villant, mellette Busai Attila is duplázott. Ezzel elmondható, hogy jelen pillanatban a Fradi várja a legjobb formában a három hét múlva esedékes bajnoki nyitányt.
„Két különböző félidőt láthattunk, az első játékrészben ugyan nem esett gól, de a csapat jól teljesített, ezt remek volt látni. Az ellenfél gyors játékosokból állt, letámadott, ezért nem volt egyszerű dolguk a játékosoknak, de megoldották a feladatukat. A második játékrészben már több gól is esett. Azt nem mondhatjuk, hogy frissek voltunk a mai meccsen, de egységesen beleálltunk a küzdelembe, és magabiztos győzelmet arattunk.” – mondta Thomas Doll a lefújás után a Fradi.hu-nak.
Ferencváros – Sonan Bellmare 5-0 (0-0)
Ferencváros: 1. félidő: Dibusz – Csilus Á., Nalepa, Batik, Bönig – Gera, Gyömbér, Hajnal – Nagy Dániel, Lauth, Varga R. 2. félidő: Kurucz – Dilaver, Mateos, Csukics, Ramírez – Busai, Somália – Nagy Dominik (Ugrai, 65.), Kukuruzovic, Lamah – Böde
Sonan Bellmare: J. Kadzsikava – Okazaki, Hirosze, Simamura – Kobajasi, Kim Jong Pil, Isikava, Kani – Otake, Takajama, Ocuki
g.: Nagy Dominik (55.), Böde (80., 86.), Busai (87., 89.)
A Paks szlovák ellenféllel találkozott Belekben, és háromszori vezetés után sikerült nyernie Csertői Aurél együttesének. A tolnai társaságban kezdőként lépett pályára Rodenbücher István és Balázs Zsolt is.
Paksi FC –- Ruzomberok 3-2 (1-1)
Paks: Molnár P. – Kulcsár D. (Bor 65.), Rodenbücher (Bagó 65.), Gévay (Lenzsér 55.), Báló T. (Vági 55.) – Tamási Zs. (Kesztyűs 55,), Kecskés T. (Bertus 65.), Haraszti – Könyves (Hahn 65.), Balázs Zs. (Simon András 60.), Bartha
g.: Könyves (22.), Simon A. (68.), Lenzsér (78.)
Nem termett babér a Dunaújvárosnak, amely a lengyel Ekstraklasa tizennegyedik helyén tanyázó Korona Kielce ellen játszott tesztmeccset. Sokáig egyik csapat sem tudott nagyobb ziccert kialakítani, mígnem az utolsó húsz percre fordulva a korábbi kaposvári Serghei Alexeev feltörte az újvárosi reteszt, és megnyerte csapatának a találkozót. Ezen a találkozón már lehetőséget kapott Rafe Wolfe is, aki a Győrtől ékezett.
Dunaújváros – Kielce 0-1 (0-0)
Dunaújváros: Nagy – Csehi, Hidvégi, Szekeres, Wolfe – Lázár, Nikházi, Papp, Böőr, Orosz – Eppel
g.: Alexeev (70.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.