Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A visszavágón hatalmas küzdelem folyt, melyben a pályán a Diósgyőr, ám összesítésben a Honvéd került ki győztesen.
A szerdai kezdőkhöz képest a Honvéd egy helyen változtatott, Szabados helyére Holender került, míg a miskolciaknál Okuka, Husic és Takács kezdett Eperjesi, Németh és Griffiths kárára. A mérkőzésre Ligakupához szokatlanul sok, közel száz vendégszurkoló érkezett, akik a találkozó elején csak mezőnyjátékkal szembesülhettek, nagyobb helyzetek nélkül. Az első komolyabb lehetőség a Diósgyőr előtt adódott, mindjárt gólt is szereztek belőle. Történt ugyanis, hogy a 20.percben a félpályánál egy harcos labdaszerzést követően Barczi ugratta ki Bognárt, aki higgadtan értékesítette a ziccert /0:1/. A félidő derekán történt egy kényszerű csere a hazaiaknál, a megsérült Baráthot Erdős váltotta. Az utolsó minutumban Barczi lövését védte bravúrral Kemenes, így egygólos vendég előnnyel vonultak szünetre a felek, viszont a Honvéd állt továbbjutásra.
A második félidőre nem történt csere egyik oldalon se, az első említésre méltó dolog egy Szalai Vilmos sárga lap volt a 48.percben. Nem sokkal később a hazai kapus újabb nagy védéssel akadályozta meg a borsodiakat a gólszerzésben. A félidő közepe táján Holender lőtt kapufát, majd kettős cserével próbált frissíteni Tomislav Sivic, Husic és Gosztonyi helyére Németh Milán és Griffiths érkezett. Kezdett paprikásabb lenni a hangulat, előbb Bacsa, majd kisvártatva Okuka kapott sárga lapos figyelmeztetést Oláh Gábor játékvezetőtől. Marco Rossi is igyekezett újat húzni, Holender és Vidovic helyett pályára küldte Markut és Herjeczkit. Utóbbi lövésénél védett nagyot Antal, meccsben tartva a DVTK-t. Ezzel azonban csak győzelmet szerzett a csapatának továbbjutást nem, mert az a pesti csapaté lett, így ők mérkőzhetnek a Nyíregyházával a következő körben.
Budapest Honvéd – DVTK 0:1 /0:1/
Honvéd: Kemenes – Baráth /Erdős 26.p./, Ignjatovic, Vidovic /Marku 76.p/, Kosnic – Hidi, Godoy, Gazdag /Tóth B. 91.p./, King – Prosser / Szabados 86.p./, Holender / Herjeczki 76.p./
DVTK: Antal – Okuka, Alves, Szalai, Husic /Németh 67.p./ – Bognár /Marjanovic 82.p./, Gosztonyi /Griffiths 67.p./, Barczi – Grumic, Bacsa, Takács
Gsz: Bognár /20.p/
Továbbjutott a Budapest Honvéd 3:3mal, idegenben lőtt több góllal
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.