Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ugyan a hétvégén arcpirító vereséget szenvedett az FC Barcelona hazai pályán, a Málaga ellenében, a katalánok ellen készülő Manchester Citynél úgy tűnik, hogy távolról sem írják le keddi ellenfelüket.
Pedig a manchesteri kékmezesek remek formában vannak, lévén hétvégén a Newcastle Unitedet gázolva el osontak közelebb a Premier League élén álló Chelsea-hez. Ahhoz a Chelsea-hez, amelyet jóval több, mint egy évtizeden át szolgálta a veterán Frank Lampard, és aki most a Barca ellen készül, ám már nem a londoniakkal.
Lampardnak hatalmas tapasztalata van nem csak a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszáról, hanem a „Blaugranas” elleni párharcokról, ugyanis nem kevésszer találkozott már velük karrierje során. Ha a tapasztalat középpályás lehetőséget kap majd a két meccs során, szinte biztosan nagy hasznára lehet csapatának:
„Amikor szembe kerülünk egy nagyon magas szintű csapattal, akkor oda kell figyelnünk, és tanulmányoznunk kell az erősségeiket. Ez igazi minden nagyvadra, de a Barcelona sokkal fenyegetőbb, mint néhány más csapat. Néha csak egy kis szerencse kellett volna a Chelsea-nek, és voltak idők, amikor volt is szerencsénk, és ki tudtuk ejteni őket. Azt hiszem, a City most van olyan minőségű, hogy bárkit meg tudjon verni.” – büszkélkedett utolsó szavaival, Lampard.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.