BL: Suáreznyivel volt jobb a Barca, mint a City

Már napok óta ment az üzengetés a Manchester City, és az FC Barcalona sztárjai által. Voltak, akik inkább békésen, míg mások sokkal csípősebb nyelvvel közelítették meg a párharc esélyeinek latolgatását. Végül mégis egy olyan játékos jelentett különbséget a flek között, aki csendben várta a csatát.

www.marca.com

www.marca.com

Bajnokok Ligája – Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Az előzetes várakozások nagyon sokrétűek voltak, a mai találkozót illetően. Míg több szakértő szerint a City volt a találkozó esélyese az aktuális formát illetően, addig mások szerint sokkal inkább a realitások talaján kellett volna kezelni a párharcot. Mindkét párt véleménye elfogadható volt: hiszen míg az angolok a hétvégén egy ötössel verték agyon a Newcastle-t, addig Messiék otthon kaptak ki, a Málagától. Persze egyetlen meccs alapján kár is lenne ítélkezni, ami pedig még fontosabb, az az, hogy a Bajnokok Ligája nem egy bajnokság, ahol lehet javítani majd a következő hétvégén.
Ennek köszönhetően, a már-már mindent egy lapra fel szellemben kezdett be a vendég gárda, így cáfolva meg Vincent Kompany szavait, aki szerint egy Stoke City sokkalta komolyabb ellenfél, a Barcelonánál.
Luis Enrique tanítványai tehát már az első percekben bekezdtek, és negyedóra elteltével, egészen pontosabban a 16. percben már vezettek is, Luis Suárez találatával. Az urugauyi csatár szemfülesebb volt, az őt fogó Kompanynál. így lövése könnyedén akadt be az ötös sarkáról Joe Hart kapujába.
Félóra elteltével pedig már 0-2 állt az eredményjelzőn. A gólszerző nem más volt, mint az első Barcás dupláját jegyző Suárez.
A szünetig jobbára ugyanúgy a látogatók veszélyeztettek, sőt, a manapság sokat kritizált Dani Alves még a lécet is eltalálta, bár így legalább nem dőlt el a továbbjutás alig negyvenöt perc alatt.
Fordulás után valamelyest elfogadható módon, és önmaga tudásához képest visszavett a tempóból a Barca. Ennek egy ideig nem is volt különösebb kára, lévén a hajrára való fordulásig csak néhány lehulló labda jelentett munkát Hart, és ter Stegen kapusoknak.
Majd szinte mint derült égből a villámcsapás, úgy jött a talán leglelkesebb manchesteri játékos, Sergio Agüero szépítése, a 68. minutumban.
Ám nem sokáig fénylett a hazaiak számára, az a bizonyos reménycsillag. A 74. percben ugyanis Gael Clichy a kiállítás sorsára jutott, miután lerúgta Alves térdét, így szerezve meg második sárgalapját.
A létszámkülönbség, és az 1-2-es állás igazi állóháborút hozott magával, úgymond megmerevedtek az álláspontok. Az utolsó percekben nem igazán erőlködött senki: az idegenbeli siker egyértelműen remek eredmény a Barcának, míg a City reménykedhet egy csodás visszavágóban, hiszen hátránya csak egy gól. Igaz, ezt a minimális hátrányt a Nou Campban kellene ledolgoznia a Pellegrini-fiúknak. Esélyük pedig lehet, ha a katalánok úgy elkönnyelműsködik a visszavágót, mint Lionel Messi a 93. percben megítélt, majd kihagyott büntetőt.

Manchester City – FC Barcelona 1-2 (0-2)
Helyszín: Etihad Stadium, Manchester
Vezette: Felix Brych (német)
Manchester City: Hart – Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy – Silva (Sagna, 78. percben), Fernando, Milner, Nasri (Fernandinho, 62.) – Dzeko (Bony, 68.), Agüero.
Barcelona: Ter Stegen – Alves (Adriano, 75. perc), Piqué, Mascherano, Alba – Busquets, Rakitic (Mathieu, 71.), Iniesta – Messi, Suárez, Neymar (Pedro, 80.).
Gólszerzők: Agüero (68. perc), illetve Suárez (16., 30.)
Sárga lap: Clichy (59., 74. perc), Fernando (90.), illetve Rakitic (41.), Alves (45.), Adriano (88.)
Kiállítva: Clichy (74. perc)

Balogh József