Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A West Ham United ma hivatalos honlapján bejelentette, hogy hosszútávú szerződést kötött legféltettebb kincsével, Winston Reiddel, akiért már télen több csapat állt sorban.
A 26 éves védő egy új 6 és fél éves kontraktust írt alá jelenlegi klubjával. Ezzel a lépéssel egyúttal pontot is tette azon spekulációknak a végére, melyek szerint Reid a nyáron távozni szeretne. Kérőkben nem lett volna hiány, mind az Arsenal, mind pedig a Tottenham tárt karokkal várta volna az új-zélandi válogatott labdarúgót, azonban Ő jól érzi magát jelenlegi munkahelyén.
Reid 2010-ben csatlakozott a “Kalapácsosokhoz”, ahol már 118 meccsen pályára lépett, emellett szerzett 6 gólt is.
Apróbb szépséghiba, hogy tegnap a Chelsea elleni londoni derbin sérülés miatt már a 8. percben le kellett cserélni, melynek komolyságáról eddig nincsenek hírek.
Herczeg Zsolt
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.