A Tottenham és a Liverpool is pályára lépett, és mindkét csapat számára kötelező volt a győzelem, ha nemzetközi kupareményeiket a jövő évre, még életben akarták tartani. És erre voltak is eltéve gólok abban a bizonyos tarsolyban…
Tottenham Hotspur-Swansea 3-2 (1-1)
London, White Hart Lane, 34.008 néző. Vezette: Michael Oliver.
Tottenham: Lloris – Walker, Dier, Vertonghen, Rose (Davies 78.) – Bentaleb, Mason, Townsend (Dembele 64.), Eriksen, Chadli – Kane (Soldado 76.).
Swansea: Fabianski – Taylor, Williams, fernandez, Naughton – Shelvey (Montero 73.), Cork, Ki – Routledge, Gomis (Oliveira 12.), Sigurdsson.
Gólszerzők: Chadli (7.), Mason (51.), Townsend (60.) ill. Ki (19.), Sigurdsson (89.)
Sárga lap: Dier (62.)
Nem sokáig hagyták kétségek közt vergődni az embert a csapatok, azonnal egymásnak estek a felek. Bár vélhetően könyedebb meccsre számítottak hazai részről, a vendégek nem hagyták magukat, és Chadli gyors gólja után semk álltak le a walesi kiscsapat játékosai, és rövid időn belül kiegyenlítettek. Ekkor úgy tűnt, egy kissé ellapodsodik a mérkőzés, és mindkét csapat visszavett a tempóból, a húszperces rohanást egy könnyedebb időszak követte. Nem is erőltették meg magukat a hátralévő időben a csapatok, inkább a második félidőre tartalékoltak. És nem is tették rosszul, ugyanis a hazaiak úgy jöttek ki a folytatásra, hogy mindent egy lapra feltéve bedarálták ellenfelüket, és előbb megrogyasztották a Swansea-t, majd bevitték a 60. percben a mindent eldöntő ütést is. Kétgólos hátrányát igyekezett ledolgzni a vendégcsapat, és minden mindegy alapon a támadásokat is szövögették, de a londoni retsez ezen az estén is jól zárt. Egészen az utolsó pillanatokig, amikor is az izlandi Sigurdsson megtalálta a rést, és izgalmassá tette a hajrát, de az eredmény ezután már nem változott, így 3-2-re nyert a Tottenham, és négy ponttal áll a Liverpool mögött, a még utolsó, nemzetközi kupaszereplést érő ötödik helytől.
Stoke-Everton 2-0 (1-0)
Stoke, Brittannia Stadium,23.000 néző. Vezette: Mark Clattenburg.
Stoke: Begovic – Bardsley, Wollscheid (Cameron 17.), Wilson, Pieters – N’Zonzi, Whelan, Walters, Adam (Arnautovic 74.), Moses – Crouch (Diouf 64.).
Everton: Howard – Garbutt, Jagielka, Stones, Coleman – Barry (Osman 60.), Gibson, McCarthy – Naismith (Mirallas 83.), Lukaku, Lennon (Kone 60.).
Gólszerzők: Moses (32.), Diouf (84.)
Sárga lap: Begovic (89.), Walters (90+1.) ill. Barry (14.), Naismith (52.)
Igazi téttel a vendég Everton számára bírt a mérkőzés, ugyanis a liverpooli kékek mindössze hat pontra állnak a kiesőhelyektől, és hiába a nagyszerű szereplés az európai porondon, ha a bajnokságban csak szenvednek. Ám ezen a meccsen sem tudott úgy dominálni Roberto Martínez csapata, ahogyan azt a menedzser szerette volna, és még az első félidőben hátrányba is kerültek Lukakuék. A hazaiak az Arsenal legyőzésével már bebizonyították, hogy nincs számukra lehetetlen, és ezt ezúttal is sikerült alátámasztaniuk. Játékuk még mindig nem csillogó, és a csapatuk is mentes a klasszisoktól, ám egy-egy alkalommal képesek meglepni az ellenfeleket. Mint ezen az estén is, ugyanis az Everton nem talált fogást a hazaiak játékán, és a kilátástalanságból jött egy újabb pofon a vendégek számára, Diouf góljával, amivel a liverpooliak továbbra is közelről figyelhetik az alsóházat, míg a Stoke magabiztosan áll a tabella közepén, biztos távolságra minden bajforrástól.
Liverpool-Burnley 2-0 (1-0)
Liverpool, Anfield Road, 44.717 néző. Vezette: Lee Mason.
Liverpool: Mignolet – Can, Skrtel, Lovren – Sterling (Lambert 90.), Henderson, Allen, Moreno (Touré 73.) – Lallana, Sturridge (Johnson 84.), Coutinho.
Burnley: Heaton – Mee, Shackell, Keane, Trippier – Kightly (Wallace 52.), Arfield, Jones, Boyd – Barnes (Vokes 66.), Ings (Jutkiewicz 90.).
Gólszerzők: Henderson (29.), Sturridge (51.)
Sárga lap: – ill. Mee (85.)
Huszáros hajrát kivágva sikerült a Liverpoolnak felkapaszkodnia a tabella ötödik helyére, és még feljebb is léphetnek a vörösök, ha továbbra is tudják tartani jó formájukat. Egyelőre úgy tűnik ezzel nem lesz baj. Ellenfelük ezúttal a kiesés elől menekülő Burnley csapata volt, mely komolyabb erőfeszítésre nem tudta kényszeríteni Brendan Rodgers csapatát. Ha csak azt nézzük, az első félidőben szinte minden lehetséges helyről próbálkozott a Pool a gólszerzéssel, így lehetséges, hogy már az első 45 perc után 13 kapuralövés állt a statisztikai adatlapjukon. Persze ebből csak négy volt veszélyes, és egy kifejezetten pontos. Ezzel a Henderson lövéssel vezetett is félidőben a Liverpool, és nem tűnt úgy az egyszeri nézóknek sem, hogy a Burnley-vel komolyabban kellene számolni. Ez végül be is igazolódott, a második félidőben semmilyen veszélyt nem jelentett a hazai kapura a vendégcsapat, és csak a liverpooli támadókon múlt, hogy mekkora lesz a különbség a meccs végére. Ez végül két gólban állt meg, a sérüléséből visszatérő Daniel Sturridge állította be góljával a végeredményt, és tartotta csapatát a tűzközelben. A Burnley-nek pedig iparkodnia kell, mert egyelőre nem látszódik fény az alagút végén, és egyre kevesebb lehetősége lesz a kiscsapatnak a javításra…
A Premier League 28. fordulójának eredményei:
Aston Villa – West Bromwich Albion 2-1
Hull City – Sunderland 1-1
Southampton – Crystal Palace 1-0
Manchester City – Leicester City 2-0
Newcastle United – Manchester United 0-1
Queens Park Rangers – Arsenal 1-2
Stoke City – Everton 2-0
Tottenham Hotspur – Swansea City 3-2
West Ham United – Chelsea 0-1
Liverpool – Burnley 2-0
A tabella állása:
1. Chelsea 63 pont
2. Manchester City 58 pont
3. Arsenal 54 pont
4. Manchester United 53 pont
5. Liverpool 51 pont
6. Southampton 49 pont
…
18. Queens Park Rangers 22 pont (28:47)
19. Burnley 22 pont (25:47)
20. Leicester City 18 pont
A góllövőlista élmezőnye:
1. Sergio Agüero (Man. City), Diego Costa (Chelsea) 17-17 gól, 3. C. Austin (QPR) 15 gól, 4. Kane (Tottenham) 14 gól, 5. Alexis Sánchez (Arsenal) 13 gól, 6. Berahino (WBA) 12 gól.
http://www.dailymotion.com/video/x2iox47_tottenham-vs-swansea-3-2-full-highlights-04-03-2015-premier-league-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x2iox87_liverpool-vs-burnley-2-0-full-highlights-04-03-2015-premier-league-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x2iozr3_video-stoke-city-2-0-everton-premier-league-highlights-soccer-highlights-today-latest-football-highl_sport
Demmel László