Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester United korábbi legendás játékosa, Paul Scholes manapság a médiában dolgozik, és játékospályafutása hallgatagságát teljességgel lezárta. A vörös hajú angol ugyanis gyakran kritizálja a „Vörös Ördögöket”, illetve azok riválisait is.
Scholes most sem habozott, és meglehetősen lesajnáló módon nyilatkozott az Arsenal csapatáról, illetve annak sztárjáról, Mesut Özilről. Természetesen van logika Scholes kritikájában, mi több, egyfajta bújtatott tanácsot küld a német középpályásnak, miszerint csak akkor lehet újra bajnok játékos, ha elhagyja az „Ágyúsokat”:
„Azt mondják, hogy az Arsenal jobb ebben az évben, de mindig úgy tűnik, hogy összeomlanak egy jó ellenfél ellen, aki sokkal koncentráltabb, mint a Monaco volt az elmúlt héten. Az évek során voltak nagy, és ambiciózus játékosaik, mint Vieira, Thierry Henry, Cesc Fábregas, Robin van Persie, de mind elmentek. A távozásuk egyszerű oka az volt, hogy az Arsenal nem tudta megnyerni a bajnokságot. Ezek a játékosok rájöttek, hogyha nyerni akarnak, akkor máshová kell menniük. Ezért úgy gondolom, hogy Mesut Özil a könnyebbik lehetőséget választotta, amikor csatlakozott az Arsenalhoz. Szüksége van egy vezetőre maga mellett. A Real Madridnák volt esélye, hogy megnyerje a bajnokságot. Az Arsenalnál ettől nem kell félnie.” – elmélkedett Scholes, a London Evening Standardnak.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.