Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ezen a hétvégen folytatódnak az angol FA kupa kupa küzdelmei.Immáron elérkeztünk a negyeddöntőkhöz ahol a tét már nem kisebb mint az, hogy melyik négy csapat fog pályára lépni a szentélyben, a Wembley stadion gyepén az elődöntőben.
A mai napon két párharcot rendeznek, ebéd utáni szusszanás képpen a kupa meglepetés csapata, a Chelseat és a Sunderlandet is kiütő 3. osztályú Bradford fogadja a championshipes Reading együttesét. A találkozó esélyese most sem az alsóbb osztályú vendéglátó,bár bemutatták, hogy bárkit képesek megverni akár otthonon akár idegenben. Eddig is túlteljesítették az elvárásokat, így nekik egy elődöntőbe jutás már csak hab lenne a tortára és valljuk be a Reading nem egy legyőzhetetlen csapat.
Az esti mérkőzésen már két Premier Ligás csapat csap össze. A bajnokságban szenvedő és a kiesés ellen menekülő Ason Villa fogadja a West Bromot. Külön pikantériája a mérkőzésnek, hogy a hét közepén a bajnokságban is egymás ellen játszottak a felek. Ott a rendes játékidő letelte után a hosszabbításban egy Benteke tizenegyessel a Villa került ki győztesen(bővebben itt). Tehát hamar revánsot vehet Gera Zoltán egykori csapata,azonban ez ahogy már tapasztalhatták nem lesz egyszerű.
Vasárnap pályára lép a háromból az egyik nagyágyú, a Livepool. Ellenfele a korábbi stabil PL résztvevő Blackburn, helyszín az Anfield Road. A három éve trófea nélküli “Vörösök” idén is már csak az FA kupában bízhatnak, így biztosak lehetünk benne, hogy kellő komolysággal állnak a másodosztályú Rovershez. Jó hír a mersey-partiaknak, hogy Gerrard felépült a sérüléséből, így holnap akár már lehetőséget is kaphat. A két csapatnak felemásan sikerült a ráhangolódás a mérkőzésre a Liverpool szerdán 2-0-ra verte a Burnleyt a bajnokságban, még a Blackburn Championshipben a Birmigham ellen szenvedett 1-0-ás vereséget.
A hétfői napon eljön a sorozat csúcsrangadója, az Old Traffordon a Manchester United fogadja a címvédő Arsenalt. Az “Ágyúsok” 2006 óta nem tudtak nyerni az “Álmok Színházában”, így a jövő hét első napján sem lesz könnyű dolguk, mondhatjuk, hogy ide nem győzni járnak Cazorláék. Arsene Wenger immáron hatodjára hódíthatja el az általa legjobban kedvelt trófeát, azonban ehhez épp a nagy “mumus” Uniteden keresztül vezetne az út. A felek az idei szezonban a bajnokságban már találkoztak egymással, ott idegenben a “Vörös Ördögök” 2-1-re diadalmaskodtak. A korábbi londoni kedvenc Robin van Persie biztos kihagyja a találkozót sérülés miatt. Mindkét csapat jó szájízzel érkezik a találkozóra a United a Newcastle otthonában nyert hétköznap, még az Arsenal a QPR pályáján tudott diadalmaskodni. Csak úgy mint a Liverpool esetében itt is minimális esélye van mindkét csapatnak arra, hogy máshol kiharcolja a végső győzelmet, úgyhogy egy igazán pikáns és indulatoktól sem mentes találkozóra számíthatunk.
Az FA kupa negyeddöntőjének párosítása:
Szombat:
13:45 Bradford – Reading (Sport 2)
18:30 Aston Villa – West Brom
Vasárnap:
17:00 Liverpool – Blackburn (Sport 1)
Hétfő:
20:45 Manchester United – Arsenal (Sport 1)
Herczeg Zsolt
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.