Bajnokok Ligája: Újabb lépést tehet a címvédő – Előzetes

A mai nap folyamán fény derül az első két továbbjutó kilétére a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Real Madrid – Schalke 04 20:45 (TV: Sport1)
Helyszín: Santiago Bernabeu stadion, Madrid
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

CR nem szeretne a padlóra kerülni

CR nem szeretne a padlóra kerülni

A címvédő királyi gárda nagyon kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót, hiszen Gelsenkirchenben 2:0-ás győzelmet arattak. Fél lábbal tehát már a negyeddöntőben érezhetik magukat, ám hiányzik még az a bizonyos második lépés, amit ma este tehetnek meg. Az odavágó óta eltelt idő finoman szólva sem sikerült jól Ronaldóéknak. Az Elchet ugyan még legyőzték szintén idegenben, szintén 2:0-ra, azonban utána jött a hazai döntetlen a Villarreal ellen (1:1), majd a bilbaoi zakó (1:0), és a négy pontos előnyük a Barcelonával szemben eltűnt, így már a katalánok nevével kezdődik a tabella. Azonban ahogy mondani szokták a BL más “kávéház”, ott egyelőre magabiztosan menetelnek a madridiak, és nem is érdemes nagyobb összegben fogadni arra, hogy ma véget ér náluk a sorozat. Eltiltottja nincs Carlo Ancelottinak, csupán Ramos és James bajlódik sérüléssel, így várhatóan a BBC (Bale, Benzema, Cristiano Ronaldo) fogja rohamozni a németek kapuját.
Annak a Schalkénak a kapuját, akik szintén nincsenek bombaformában. Az első találkozó óta szintén három tétmeccset játszottak, minden kimenetelből jutott egy-egy. Döntetlen otthon a Bréma ellen (1:1), nagyon sima vereség Dortmundban (3:0), és győzelem hazai pályán a Hoffenheim ellen (3:1). Az együttesnél gyakorlatilag csak a csodában bízhatnak, a győzelem (talán még a döntetlen is) bravúr lenne, főleg a többgólos. A két csapat egymás elleni múltja se kecsegtet sok jóval számukra, akiknél sérülés miatt nem léphet pályára Fahrmann, Kolasinac, Draxler, Kirchoff, Farfan, Obasi, Giefer, de a ghánai Kevin- Prince Boateng se, aki eltiltását tölti. Az összeállításuk tehát messze lesz az ideálistól, talán pont emiatt lekerül a pályákra lépők válláról a teher, és egy élvezetes meccsre késztetik a Realt.

Porto – Basel 20:45 (TV: Digisport1)
Helyszín: Estadio do Dragao, Porto
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)

A hazaiak a svájci 1:1-el lépéselőnybe kerültek a továbbjutást illetően, azonban a párharc egyáltalán nem lefutott. Az említett találkozó óta nagyon jól szerepeltek a bajnokságban, három meccsen három győzelmet számláltak úgy, hogy ezeken még gólt sem kaptak. Kezdésként a Boavistát idegenben verték 2:0-ra, majd otthon a Sporting elleni rangadót abszolválták (3:0), végül újra idegenben arattak sikert (Braga, 1:0). Az utolsó két találkozón mind a négy gólt Cristian Tello szerezte, akire ma is kulcsszerep hárulhat, mert a csapat kolumbiai gólvágója, Jackson Martinez sérülés miatt nem áll Julen Lopetegui edző rendelkezésére.
A vendégeknél az összecsapás pikantériáját az adja, hogy a csapat edzője a portugál, egykoron a Videotont is irányító Paulo Sousa, így ha valaki, ő tudja, hogyan lehet egy portugál csapatot otthon legyőzni. A baseliek lábába négy tétmeccs került az első mérkőzés óta, ezeken először 4:2-es vereséget szenvedtek a Young Boys együttesétől idegenben, aztán rátaláltak a győzelmi ösvényre. A Vaduzt (1:0) és a Thunt (3:0) egyaránt hazai pályán fektették kétvállra a bajnokságban, a két találkozót pedig közrefogta egy Munsingen ellen idegenben aratott 6:1-es kupacsata. Ivanov és Traore sérült, Delgado beteg, míg Suchy eltiltott. Azonban a Basel az éven már többször megmutatta, hogy több egy szimpatikus vesztes szerepét eljátszó kiscsapatnál, a Portonak tehát erőteljesen fel kell kötnie azt a bizonyos alsóneműt, ha tovább akarnak jutni.

Munkácsi Ádám