Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ma este rendezik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, az FC Porto – FC Basel mérkőzést, amely párharc második felvonása arról hivatott dönteni, hogy melyik gárda jusson a legjobb nyolc közé.
Az első meccsen Svájcban 1-1-es döntetlen született parázs körülmények, és már-már dehonesztáló Porto fölény mellett. Jelen állás szerint így a portugál együttes van jobb helyzetben, lévén már egy gólnélküli döntetlen is elég lenne számukra, míg a Baselnek legalább egyszer be kellene találnia, a továbbjutás érdekében.
A Basel edzője, Paulo Sousa a tegnapi sajtótájékoztatóján nem ígérgetett feleslegesen, ám szavaiból érezhető volt, hogy távolról sem adta még fel a küzdelmet a „Sárkányok” ellen:
„A Porto azokon a részeken birtokolta többet a labdát, ahol szerettük volna, hogy nyugodtan tegyék ezt. Az első meccs nagyon nehéz volt, persze tudtuk, hogy problémánk lehet. Múlt szombaton nagyon jól játszottunk (3-0-s győzelem a Thun ellenében), közel vagyunk a legjobbunkhoz, és biztos vagyok benne, hogy nehézséget okozhatunk a Portonak, bár tisztában vagyunk a képességeikkel. Reméljük, hogy sikerülhet, mert még olyan messze vagyunk a célunktól. A favorit még mindig a Porto. Csak a valóság: meg kell nézni a Porto történelmét, és minőségi keretét.” – nyilatkozott kimerítően, a Videoton korábbi potugál mestere.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.