Serie A: Pogba klasszisa döntött, győzött a Juventus – eredmények, tabella

A bajnokcsapat ugyan, ha nehezen is, de legyőzte a Sassuolót, ezzel pedig már 11 pont az előnye a torinóiaknak a Serie A-ban.

Kép forrása: Tuttosport

Kép forrása: Tuttosport

Juventus – Sassuolo: 1-0 (0-0)
Gólszerző: Pogba (82.)

A találkozón szokás szerint domináltak a torinóiak azonban az első játékrészben nem akart megjönni a várva várt gól. A félidő derekán Carlos Tévez tévedett keveset, majd fél órát követően Giorgio Chiellini bólintása szállt fölé. A 45. percben még Arturo Vidal durrantott egyet, azonban a chilei bombájába az egyik védő beledobta magát, így maradt a 0-0.

A fordulás után felpörögtek az események, Paul Pogba mutatott be egy próbálkozást, de Andrea Consigli hárítani tudott, majd Tévez kapáslövése szállt mellé. A 62. percben Álvaro Morata sem járt sikerrel, majd az ifjú támadót váltó Fernando Llorente is kísérletezett, de az eredmény változatlan maradt. A hajrában végül megtört a jég, Pogba küldött egy bődületes, jobb lábas löketet a bal felsőbe, 1-0.

https://www.youtube.com/watch?v=VmUNe6bbPhY

Serie A, 26. fordulójának további eredményei:
Sampdoria – Cagliari: 2-0
AC Milan – Hellas Verona: 2-2
Cesena – Palermo: 0-0
Udinese – Torino: 3-2
Parma – Atalanta: 0-0
Empoli – Genoa: 1-1
Chievo – AS Roma: 0-0
Napoli – Inter: 2-2
Lazio – Fiorentina: 4-0

A Serie A állása:

1. Juventus 61 pont, 2. Roma 50 p., 3. Lazio 46 p. (47-27), 4. Napoli 46 p. (46-33), 5. Fiorentina 42 p., 6. Sampdoria 42 p., 7. Genoa 37 p. (36-29), 8. Inter 36 p. (41-34), 9. Torino 36 p. (30-28), 10. AC Milan 35 p.,.… 18. Cagliari 20 p. (32-49), 19. Cesena 20 p. (24-47), 20. Parma 11 p.

Góllövőlista élmezőnye:

  1. Carlos Tévez (Juventus), Mauro Icardi (Inter) 15 gól
  2. Gonzalo Higuaín (Napoli), Jérémy Ménez (AC Milan) 13-13 gól
  3. Paulo Dybala (Palermo) 12 gól
  4. Luca Toni (Hellas) 11 gól
  5. Manolo Gabbiadini (Sampdoria/Napoli), Antonio Di Natale (Udinese), Fabio Quagliarella (Torino) 10-10 gól
  6. José Callejon (Napoli) 9 gól
  7. Adem Ljajic (AS Roma), Simone Zaza (Sassuolo), Cyril Théréau (Udinese), Stefano Mauri (Lazio), Eder (Sampdoria), Miroslav Klose (Lazio) 8-8 gól

R@mbo