Bejelentették Nastasic átigazolását

Matija Nastasic 2019-ig kötelezte el magát a Schalke együtteséhez, ahol már január óta kölcsönben futballozik.

Kép: www.comuniblog.de

Kép: www.comuniblog.de

Élt jogával és magához láncolta a kölcsönkapott szerb válogatott védőt a Schalke. Nastasic Januárban csatlakozott a kerethez, mivel korábbi klubjában a Manchester City-ben nem jutott szóhoz.

A váltás remekül sikerült. Nastasic stabil kezdő, és remek hatással van a királykékek hátsó alakzatára. A vezetők nem is tétlenkedtek: éltek a kölcsönszerződéshez mellékelt opciós jogukkal és le is szerződtették Nastasicot. A transfermarkt.de szerint 2019-ig szól a kontraktus.

Nastasic a Schalke honlapjának így nyilatkozott: ,,Büszke vagyok és boldog, hogy a Schalkéban maradhatok.” – mondta. ,,A klub az első naptól jól bánt velem, egyből a csapat tagja voltam. A jövőben szeretnék segíteni, hogy elérjük a céljainkat mint csapat.”

Baranyai Balázs