Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga 27. fordulójában nem várt nehézségekbe ütközött az Atletico Madrid. Az Espanyol otthonában igencsak szenvedősre sikerült a kilencven perc, nem lehetnek elégedettek Simeone tanítványai.
Három meccs óta nem kapott ki az Atleti, de lényegében minden reális esélyük elszállt a címvédésre ebben az évben. A harmadik hely maradt csak számukra, mint lehetséges cél, igaz erre a helyre elég jók a kilátásaik. A túloldalon az Espanyol a tabella 8. helyéért áll nagy harcban, ehhez viszont pontra-pontokra van szükség. Nem volt eszeveszett a kezdés. Minimális kockázatvállalás jellemezte az első perceket, és az azt követő folytatást is. Határozott volt az Espanyol, de pár perc után ébredezett az Atleti is. Tíz perc után érkeztek az első komolyabb lehetőségek. Előbb Torres, majd Koke próbálkozott, de Kiko Casilla kapuja érintetlen maradt.
A vendég drukkerek nagy bánatára azonban nem jött a folytatás. A madridiak visszaestek, illetve az Espanyol keményített be. Egyfelől a középpályán sikerült zavarni, lassítani az Atleticót, másfelől meg a szabálytalanságok száma is megnőtt. Összességében az első félidő majdhogynem eseménytelenül telt el, komolyabb játék kialakulása nélkül. Egy esemény viszont maradt, mégpedig a szünet előtti ráadásban. Egy fejesnél ütközött Miranda ellenfelével és mindketten lent maradtak – a lassítás azonban megmutatta: Miranda könyökkel előre rontott neki ellenfelének, amiért azonnali piros lap járt. A kiállítást követően azonnal lekapta Fernando Torrest a pályáról Simeone, és csak azután mentek pihenőre.
A fordulás után kicsit nyugodtabban folytatódott a játék. Kiegyenlített játék zajlott – hol egyik, hol másik fél tudott a másik fölé kerekedni. Nem dominált az Atleti. A középpályán akadt néhány haloványabb teljesítmény, ezen a téren jobbak voltak a barcelonaiak. Akadt olyan periódus is, amikor beszorult kissé az emberhátrányban játszó madridi csapat, de összességében a védelem stabilan állt a lábán. Csereként beállt Arda Turan a matracosokhoz, aki gyors és kreatív – meg volt a támadó szándék Simeone csapatánál. A kapu előtt viszont ha volt is valamiféle aktivitás, akkor az a vendég kapu előtt volt. Sokszor próbálkoztak kontrákkal, de egyébként is rá tudták erőltetni az akaratukat ellenfelükre. A 77. percben váratlanul helyzetbe került a vendég csapat, de Raul Garcia lövését kifogta Casilla. A végére legalább a színvonal rendben volt, de nagy akarás, vagy támadófutball így sem igazán volt jellemző. A gól végül elmaradt, vagyis ismét botlott az Atletico Madrid. Ez zsinórban a harmadik döntetlenjük volt, lehet nem kellett volna így rápihenni a keddi Leverkusen elleni BL visszavágóra.
Espanyol – Atletico Madrid 0:0
G:
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.