Elnöki hit: “A Monacónak nincs vesztenivalója a Juventus ellen!”

A ma délutáni BL-sorsoláson, mondhatni, hogy két “meglepetéscsapatot” hozott össze az élet. A francia bajnokságban edződő Monaco csapata az olasz bajnok Juventust kapta ellenfeléül.

Kép forrása: uefa.com  Kétség kívül Berbatov a legnagyobb sztár, ám neki sem derogált beállni a sorba, a Monaco igazi csapatként működik.

Kép forrása: uefa.com
Kétség kívül Berbatov a legnagyobb sztár, ám neki sem derogált beállni a sorba: a Monaco igazi csapatként működik.

Nem túlzás azt állítani, hogy a francia AS Monaco továbbjutása volt a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek legnagyobb meglepetése. A londoni Arsenal ottohnában aratott 3-1-es győzelem után ugyan hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedtek, de 3-3-as összesítéssel, és több idegenben rúgott góllal Dimitar Berbatovék mentek tovább, míg Alexis Sánchezéknek marad az angol bajnokság. Természetesen a meccs után Arséne Wenger kikelt az idegenben lőtt gólok szabálya ellen, ez sem változtatott az eredményen. A hercegségbeliek a sikert alaposan megünnepelték, ám azzal is tisztában lehettek, hogy a péntek délutáni BL-negyeddöntő sorsoláson sem kaphatnak könnyebb ellenfelet., mint az Arsenal volt. És bele is nyúltak: az olasz bajnoki címvédő, és alighanem idei aranyérmes Juventus lesz a piros-fehérek ellenfele. A torinói alakulat nem kisebb tettet hajtott végre mint a Monaco, és a nyolcaddöntőben kettős győzelemmel lépte le a Borussia Dortmund csapatát. Bár a németek idén nem brillíroznak hazájuk bajnokságában, a Bajnokok Ligája volt az a terep, ahol eleddig sikeresen masíroztak át a mezőnyön. Ez most a remek formában lévő Juventus ellen megszakadt, és a Carlos Tévez vezette “Zebrák” magabiztosan várhatták következő ellenfelüket. S míg olasz oldalon örülhetnek, addig a franciáknál igyekeznek levenni a terhet az eddig is nagyon jól teljesítő futballistákról. A sorsolás után a Monaco alelnöke, Vadim Vasziljev nyilatkozott:

“Nehéz lesz! A Juventus kemény ellenfél, de hazai pályán kezdünk, és tele vagyunk ambícióval. megérdemeljük, hogy itt lehetünk, megharcoltunk érte! Nem hiszem, hogy összehasonlíthatnánk a Juventust az Arsenallal, mert a Juve az olasz bajnok, és nagy valószínűséggel idén is az lesz. Tudjuk azt is, hogy ez nekik nem elég, a Dortmund ellen is megmutatták, hogy mennyire éhesek a sikerre. De itt már bármi megtörténhet. A miénk a legfiatalabb csapat a mezőnyben, és nagy élmény itt lenni a játékosainknak. Fantasztikus érzés, hogy Európa legjobb nyolc csapata között vagyunk, ezért dolgoztunk éveken át. A sikerek idején hajlamosak vagyunk elfelejteni honnan is jöttünk: a másodosztályból. És amikor ott szenvedtünk, akkor mindenki azt mondta, hogy a mi projektünk halott. Tessék, itt vagyunk! Semmi veszítenivalónk sincs, de ez már az Arsenal ellen is így volt. Akkor magunk mellé állítottuk a semleges szurkolókat, reméljük most is mellettünk állnak majd.”

A Monaco sikere azért is igen értékes, mert a csapat két legértékesebb és legjobb játékosától meg kellett válniuk: James Rodríguez a Real Madridban kötött ki, míg Radamel Falcao a Manchester Unitedhez került kölcsönbe (mint kiderült, a Monaco elszámolta magát, és nem tudta a csatár fizetését előteremteni a büdzséből). A kolumbiai “sztárpár” nélkül nincsenek kiemelkedő, úgymond “önző” játékosok, így a franciáknak meg kellett tanulniuk csapatként együttműködni. És úgy tűnik, ez eddig egészen jól megy.

Demmel László