Jet-Sol Liga: Hajrábeli szegedi pontmentés, egygólos dorogi siker

Két mérkőzésre került sor szombat délután a női élvonalban. Mindkét összecsapásnak nagy tétje volt, hiszen hárman a felsőházat célozták meg, míg a Szeged a kiesés elkerüléséért harcol.

Szil Tünde (pirosban) szerezte meg az egy pontot érő gólt Rákospalotán. - fotó: szegedma.hu (archív)

Szil Tünde (pirosban) szerezte meg az egy pontot érő gólt Rákospalotán. – fotó: szegedma.hu (archív)

Femina – Szeged

A tavasz első napján a sereghajtó látogatott Rákospalotára, ahol a hazaiak a felsőházba jutásért, míg a Szeged szeretné elkerülni a kiesést. Mindkét edzőnek volt némi nehézsége, Herczku István ezúttal is nélkülözni kényszerült több alapemberét. Zólyomi Rebeka, Balogh Nikolett és Kanta Krisztina sérülés miatt nem állt rendelkezésre, de hiányzott ezúttal a két kapus, Molnár Eszter és Oravecz Petra, Tasnádi Rita, Bernhardt Bernadett is. A kapuban ezúttal az eredetileg jobbhátvéd Lukács Ágnes állt, és nem is okozott csalódást. A másik oldalon Zimányi Kovács Anikó sérülés miatt nem tudott pályára lépni, mellette az új szerzemények közül a kapus Almina Hodzic, és Fehér Vivien hiányzott. Jobban kezdett a Femina, az első húsz percet nagyon megnyomta a pirosban játszó hazai alakulat, előbb Bernhardt Barbara, majd Horváth Hanna tévesztett célt nem sokkal. Aztán Gyöngyösi emelt nem sokkal fölé. Ugyanakkor a szegediek sem elégedtek meg a védekezéssel, az első komolyabb lehetőségük bő negyedóra elteltével adódott, de Dudás beadását Lukács halászta le Dijana Barta elől. Végig érződött, hogy mindkét társulatnak fontos a találkozó, ám egy kisebb védelmi megingás után megszerezte a vezetést a hazai alakulat. Lengyel bedobását csúsztatta tovább Beke, az ötösön sertepertélő Bernhardt pedig befordult, és a kapuba gurított. A gól láthatóan megnyugtatta a hazaiakat, mert a félidő második fele már a Szegedé volt. Igaz, Cserenkó Szabolcs lányai jobbára szabad-, és szögletrúgások után tudott veszélyeztetni. Az első játékrész képe alapján megérdemlten vezetett a Femina, amely szünetben a tinédzser korú Boda Dzsenifer helyett a Monorról érkező Burján Nórát vetette be. Szegedi oldalon Nagy Dzsenifer helyét Tumbas Loketic vette át. Ezek a cserék szerkezeti váltást is jelentettek. Fordulás után az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, de Burján lövését Földesi tolta ki a jobb alsó elől. Mezőnyben egyre bátrabban játszottak a vendégek, akik azonban egyik legjobbjukat, Papp Dorinát elveszítették, a támadó vállára esett egy ütközést követően, nem is sokáig tudta folytatni. Ebben a periódusban feljavult a vendégek védekezése, amit jelez, hogy hiába volt remek helyzetben Burján Nóra, melléfejelt. Ebben az időszakban egy igazán sportszerű jelentet is láthattunk: Dudás Diána kapott görcsöt, Gyöngyösi Réka pedig segített nyújtani. Aztán kezdtek elfogyni a helyzetek, mígnem Hegyi ugratta ki Burjánt, ám kisodródott lövését védte Földesi. A hajrában aztán egyre-másra kapta a szabadrúgásokat a Szeged, de ezekkel nem sok mindent tudott kezdeni, az egyenlítés viszont Szalai Ágnes lábában maradt, a vendégek tízese egy az egyben vihette Lukácsra a labdát, ám elbizonytalanodott, így oda lett a lehetőség. Az utolsó öt percre fordulva fölénybe került a csongrádi alakulat, nem sokkal később Szalai beadását Loketic csúsztatta mellé, hogy aztán a ráadás perceiben Szil Tünde mintegy 25-ről Lukács felett bevágja a megítélt szabadrúgást. Őszhöz hasonlóan tehát újra ikszelt a két együttes, és a Szegednek ez a második megszerzett pontja. A találkozó után Cserenkó Szabolcs volt elégedettebb, míg Herczku István szerint a játékvezető teljesítménye nem érte el a megfelelő szintet sem. Tény, voltak furcsa ítéletei a sporinak, de nem ezen múlott. Összességben megérdemelte az egy pontot a SZAK.

Femina – Szeged 1-1 (1-0)
Budai II. Stadion, 60 néző, vezette: Király Krisztián (Kovács Brankó, Somogyi Sára)
Femina: Lukács Á. – Gyöngyösi R., Szeitl, Beke, Lengyel – Boda Dzs. (Burján N., a szünetben), Hegyi (Jakus M., 78.), Görög Zs., Török K., Horváth H. – Bernhardt Barbara (Gólik F., 58.)
Szeged: Földesi L. – Harcel B., Kardos B., Mesterházi, Nagy Dzs. (Loketić, a szünetben) – Lévai N., Szalai Á., Szil T., Dudás D. (Végh E., 85.) – Barta, Papp D. (Guth R., 63.)
g.: Bernhardt Ba. (20.) ill.: Szil T. (90+2.)
s.: Lengyel A. (43.), Horváth H. (75.) ill.: Mesterházi (70.), Dudás D. (83.)

Hiába jutott olykor több szombathelyi is a dorogiakra, a hajrában elég volt egy apró figyelmetlenség. - fotó: friss.hu (archív)

Hiába jutott olykor több szombathelyi is a dorogiakra, a hajrában elég volt egy apró figyelmetlenség. – fotó: frisss.hu (archív)

A Dorog mindeközben hazai környezetben legyőzte a Viktóriát, így matematikailag is biztossá vált, hogy a felsőházi rájátszásban folytathatja. Az első félidőben mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, de gól nem született. A második játékrészben sokáig szintén csak küszködtek a helyzetkihasználással a csapatok, mígnem a hajrában Tóth Barbara meglőtte a győztes gólt. Ezzel újoncként nagy tettet hajtott végre a Diófa, mert a bajnokság előtt nem sokan gondolták volna, hogy Szabados György együttese a negyedik helyet szerzi meg.

Dorogi Diófa – Viktória 1-0 (0-0)
Buzánszky Stadion, 100 néző, vezette: Kiss László (Miráki Gábor, Bábszki Gábor)
Dorog: Farkas K. – Pinczi, Tatai, Papp P., Sándor Z. – Pintér V. (Vadas N., a szünetben), Koch F., Benkő M., Tóth B. – Nagy Á., Fogl
Viktória: Dömsödi – Kun B., Csidei, Balogh H., Harsányi A. – Manhart, Magyarics, Szakonyi (Széles V., 68.), Marsai – Siklér K. (Magyar V., 60.), Dénes D.
g.: Tóth B. (87.)
s.: Pinczi (74.) ill.: Balogh H. (56.), Magyar V. (78.)

Gavalovits Sándor