NB I: A keleti bástyák csatájában összedőlt a DVTK vára

A DVSC és a DVTK összecsapása minden alkalommal rangadónak számít, még akkor is, ha éppen nincsenek a legjobb passzban. A Debrecen hazai pályán a negyedik helyet foglalja el, míg a Diósgyőr csupán a tízedik. Nagy kérdés, hogy a találkozó után kinek javul a tabellán elfoglalt helyezése.

Ennél nem is lehetett volna jobban kezdeni egy ősi rangadót, mint ahogy kezdte azt a Debrecen. Már a harmadik percben megszerezték a vezetést Tisza Tibor okosan elhelyezett lövésének köszönhetően, aki kilenc méterről a bal alsóba gurított. A 12. percben pedig már Ibrahima Sidibe fejesénél szorulhatott össze a vendég szurkolóinak gyomra. A változatos játéknak köszönhetően a következő helyzet már a túloldalon alakult ki: Bacsa Patrik szépen készítette le Barczi Dávidnak a labdát, aki 15 méterről próbálkozott, de lövése elkerülte a kaput. A következő pillanatban már Tisza két gólnál is járhatott volna, ha Ivan Rados kapus nincs a helyzet magaslatán, de bravúrral tudta hárítani a kísérletet. A folytatásban is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, hiszen először Lazar Marjanovics került nagy helyzetbe majd később ismét Sidibe, hogy aztán újra Marjanovics előtt adódjon egy lehetőség. Az élvezetes adok-kapok szituációból egyik csapat sem jött ki győztesen, hiszen újabb gól már nem született, így a félidő végére maradt a Loki vezetése.

Debrecenben a nap hőse Tisza Tibor lett (jobbra) / Kép forrása: www.nso.hu

Debrecenben a nap hőse Tisza Tibor lett (jobbra) / Kép forrása: www.nso.hu

 

A második játékrész rögtön egy hazai ziccerrel kezdődött, de Szakály Péter tízméteres lövése nem okozott gondot Rados kapusnak. A folytatásban a DVTK mintha a pályán sem lett volna, annyira súlytalannak és ötlettelennek tűntek. Támadásban teljesen inkompetensek voltak, míg a védekezésük is hol működött, hol nem, de leginkább Radosnak köszönhették meg, hogy nem kaptak még legalább három-négy gólt. Na meg a debreceni csatároknak is, akik még az üres kapuval szemben is képesek voltak fölé lőni, ahogy azt Balogh Norbert tette. A hazai gárda végig kontrolálta a találkozót, de legközelebb ki kell használniuk a helyzeteket, mert egy jobb formában lévő csapat ez megbosszulhatja magát. Szerencséjük volt, hogy ma Takács Tamás a 88. percben kihagyta a nap egyik legnagyobb (és talán egyetlen komoly) diósgyőri helyzetet… Így a találkozó végén a „cívisvárosiak” örülhettek a megszerzett három bajnoki pontnak.

OTP Bank Liga, 21. forduló

DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 1—0 (1—0)
G: Tisza (3.)

Acsádi Gergő