Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid korábbi legendás játékosa, Raúl González október óta a NASL-ben szereplő New York Cosmos alkalmazottja, több titulus gazdájaként.
A veterán Raúl ugyan komoly tisztséget vállalva a Cosmos ifjúsági akadémiájának tanácsadója, emellett fő munkája a játék lesz a csapatban, amivel minél jobb szerepléshez szeretné segíteni a gárdát az amerikai „másodosztályban”, illetve a helyi kupában.
Ugyan a ligák között nincs átjátszás Észak-Amerikában, azaz nincsenek se kiesők, se feljutók, a Cosmos-hoz hasonló kiscsapatoknak van egy lehetősége a bizonyításra az MLS-együttesek ellen. Ez pedig az ottani nyílt kupasorozat, a US Open Cup. Raúl is tisztában van a kupa fontosságával, hiszen a Cosmos így megmutathatja magát egy szélesebb rétegnek is, kiváltképp, ha ezt az újgazdag városi rivális, a New York City FC ellen tehetné meg:
„A US Open Cup lehetőséget ad arra, hogy játszhassunk MLS-csapatokkal, és ez lehetővé teszi számunkra, hogy versenyezhessünk egy magasabb szinten. Ez ösztönzi az előrelépésünket, hogy felülkerekedjünk magunkon. Hogy izgatott vagyok, hogy játszhatok a Cosmos-ban. Ha lehetőségünk nyílna a NYCFC, és David Villa ellen, az nagyszerű lenne.” – nyilatkozta Raúl, a minap.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.