Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A korábbi holland válogatott hálóőrrel, Marten Stekelenburggal erősíthet a Southampton együttese. A lehetséges üzlet valóságalapját az szolgáltatja, hogy a „Soton” elsőszámú portása, Fraser Forster minimum az év végéig nem térhet vissza.
Az angol válogatott állandó kerettagjának számító Forster a minap szenvedett súlyos térdszalag-szakadást. A korábbi Celtic játékos sérülése természetesen nem jött jól Ronald Koeman nemzetközi kupaszereplésre hajtó csapatának, akiknek minél hamarabb szüksége lenne egy minőségi helyettesre.
A Daily Mail értesülései szerint ez a helyettes lehet a fentebb említett Stekelenburg. A 32 esztendős holland jelenleg a Monaco kispadosa, ám a hercegségbelieknél csak kölcsönben szerepel, lévén a Fulham tulajdonát képzi, amely most éppen a másodosztályban, vagyis a Championshipben sínylődik.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.