Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Úgy vágott neki a 29. fordulónak a La Ligában a Valencia, hogy akár még a bajnoki címre is lehet esély, de a 90 perc leteltével már a dobogós hely megszerzése is komoly vállalkozásnak tűnik.
Hazai pályán próbált diadalmaskodni a Valencia, ellenfelük a szintén remek erőkből álló Villarreal volt. A Valencia a 3. helyről várta ezt a fordulót, de volt egy kis lemaradásuk a Real és a Barca mögött. A Real 9-1-es sikert aratott délben, így fel volt adva a lecke számukra. A vendégek kezdtek jobban. A sárga mezes Villarreal beszorította saját térfelére a valenciát, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. Úgy 20-25 percen keresztül tartott ez a nyomás, kisebb megszakításokkal, majd a Valencia kezdett fokozatosan feljönni. Az erős kezdés sok energiát emésztett fel, és nem bírták a sárgák ezt a tempót sokáig tartani. Miután kiengedtek, leginkább a középpályán folyt a játék. Nem volt magas színvonalú a játék, inkább a labdáért zajló küzdelem dominált.
http://www.dailymotion.com/video/x2lsyms_highlights-valencia-0-0-villarreal-05-04-2015-hd_sport
A gond viszont az, hogy ez a küzdelem egy kicsit elhúzódott. A mérkőzés utolsó húsz peréig csak szenvedtek a felek, majd Rodrigo lövése törte meg a csendet a kapuk előtt. A hajrában egyértelműen a Valencia dominált, de nem jutottak gólig. A csereként beállt Negredo mondjuk szépen ollózott kapura, meg akadt egy-két szép villanás a végén, de kicsit későn jöttek már ezek a lehetőségek – kifutottak az időből a Valencia játékosai. Igazságos, gól nélküli döntetlen született így a rangadón. A Valencia visszaesett a negyedik helyre a táblázaton, megelőzte őket a tegnap győzedelmeskedő Atletico Madrid. A Villarreal továbbra is hatodik, nem sok esélyük van feljebb lépni a továbbiakban.
Valencia – Villarreal 0:0
G:
Kezd körvonalazódni, hogy mely csapatok harcolnak majd a kiesés ellen, és melyek menekülnek meg. Erre a kérdésre többek között a Getafe-Depor meccs adott választ. A Depornál nagyobbak a gondok, de a Getafe sem lehetett teljesen nyugodt a forduló előtt. Kiegyensúlyozott játékot hozott a két csapat összecsapása, de bizonyos ki nem kényszerített hibák ezúttal a hazaiak számára döntötték el a találkozót. Már a 18. percben előnybe került a Getafe, miután sikerült a vendégeknek olyan szinten szerencsétlenkedniük egy pontrúgásnál, hogy a labda a hálójukban kötött ki. Alexis volt eredményes, majd nem sokkal később jött a második – nem kevésbé megelőzhető – találat.
A mattolt védelmet Escudero használta ki. A szünetben tehát már két gólos előnye volt a Getafénak, vagyis lényegében már ekkor eldőlt a három pont sorsa. Az összkép amúgy nem volt ennyire egyértelmű. A Depor valamivel többet birtokolta a labdát, próbálkozott kezdeni valamit, de azokkal az ostoba bakikkal elvették az esélyt saját maguktól. A végére aztán belejöttek, és sikerült a szépítés, de nem több. A Depor ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe sodorta magát, hiszen csak egy pont az előnyük a még épp nem kieső Almeria előtt. A jelek szerint viszont a Getafe megmenekül: 32 pontjukkal a 13. helyen tanyáznak – kényelmes távolság ez a kiesőkkel szemben.
http://www.dailymotion.com/video/x2lszyo_alexis-goal-1-0-getafe-vs-deportivo-la-coruna-05-04-15_sport
http://www.dailymotion.com/video/x2lt0ry_escudero-goal-2-0-getafe-vs-deportivo-la-coruna-05-04-15_sport
http://www.dailymotion.com/video/x2lt4ma_goal-toche-getafe-vs-deportivo-la-coruna-2-1-la-liga-05-04-2015_sport
Getafe – Deportivo La Coruna 2:1
G: Alexis (18.), Escudero (34.), Toche (79.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.