Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Sem Kaká, sem pedig Giovinco csapatának nem termett babér ezen a hétvégén, pedig az olasz még góllal is segítette csapatát, ám a Chicago elhúzta a Toronto nótáját. A Colorado Rapids szurkolói egyre elkeseredettebbek, tovább várat magára a 2015-ös szezon első gólja, míg a tavalyi döntős New England egyre csak jön fel.
Orlando City – D.C. United 0-1 (0-0)
G: – ill. Silva (90+1.)
Harmadik mérkőzését is kapott gól nélkül hozta le a DC United, mely konferenciájában az élre állt. Az eredménysort csak a New York Red Bulls elleni vereség csúfítja el, azt leszámítva mindhárom meccsét 1-0-ra nyerte meg az Olsen csapat. Kaká égig játszotta a meccset, ám ezúttal nem tudott segíteni csapatán, mely a mérkőzés ráadásában bukta el az egy pontot, Silva ekkor rezgette meg a hálót. Az Orlando teljesítménye nagyon hullámzó, a jó játékkal egyelőre nem mindig párosul az eredményesség.
Chicago Fire – Toronto FC 3-2 (1-1)
G: Jones (14.), Maloney (56.), Larentowicz (68.) ill. Giovonco (20.), Cheyrou (54.)
Kiállítás: – ill. Creavalle (67.)
Hiába a roppant meggyőző mezőnyfölény, a Toronto számára ezúttal sem termett babér, a nyitó mérkőzésen megszerzett három pont óta még egy döntetlenre sem futotta. Ellebben a Chicago a rossz bajnoki rajt (3 vereség) ellenére feltámadni látszik és két győzelmével már negyedik konferenciájában, a Philodelphia után a Totonto is meghajolt. Jones találatára az olasz Juventustól érkező Giovinco válaszolt, majd a második játékrészben Cheyrou révén a vezetést is megszerezték a vendégek, igaz az öröm két percig sem tartott, ugyanis Maloney gyorsan egalizált. A 67. percben Creavalle szállt ki, ezzel megpecsételve sajátjai sorsát, a kiállítás után egyből vezetést szerzett a hazai csapat, Larentowicz jegyzett, mint később kiderült győztes találatot.
Colorado Rapids – New England Revolution 0-2 (0-1)
G: – ill. Agudelo (18.), Nguyen (54.-büntető)
Három döntetlen után elszenvedte első vereségét a Colorado, mely négy meccs után továbbra sem lőtt gólt- Ellenben a tavalyi döntős New England egyre inkább magára talál a kezdeti nehézségeket követően, s nagyon fontos pontokat szerzett idegenben. Bár meccsben volt a Rapids és többször is kísérletezett, a Revolution kegyetlenül kihasználta az előtte adódó lehetőségeket. A Colorado szurkolói türelmetlenül várják csapatuk feltámadását és a 2015-ös szezon első gólját, mely rendesen késik…
A hétvégi forduló eredményei:
Seattle Sounders – Houston Dynamo 1-0
Vancouver Whitecaps – L. A. Galaxy 2-0
Portland Timbers – FC Dallas 3-1
A folytatásban:
ápr. 5. 23:00 San Jose Earthquakes – Real Salt Lake
ápr. 6. 01:00 Sporting Kansas – Philadelphia (Eurosport)
ápr. 9. 04:00 Vancouver Whitecaps – Columbus Crew (Eurosport)
Végezetül pedig a bajnoki tabella:
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.