Juan Mata: “Ander Herrera egy zseni!”

Két héttel ezelőtt még Juan Mata liverpooli teljesítményétől, és két góljától volt hangos a sajtó, ám mára a spanyol Európa-, és világbajnok középpályás hajol meg egyik csapattársa előtt.

Kép forrása: squawka.com  Két góljával Herrera felnőtt a nagyok közé.

Kép forrása: squawka.com
Két góljával Herrera felnőtt a nagyok közé.

Nem állíthatnánk, hogy a Manchester Unitednek nagyon meg kellett szenvednie a hétvégi fordulóban az Aston Villa ellenében. Bár 3-1-re nyertek a vörösök, a statisztika és a helyzetek alapján jóval nagyobb is lehetett volna a különbség a két csapat között. Hogy a 72-28-as labdabirtoklási arányt miért nem tudta bőségesebben kihasználni a MU azon lesz mit tanakodnia a Loius van Gaal vezette szakmai stábnak, ám a csapat középpályása, a spanyol válogatott Juan Mata nem győzi kiemelni a meccs kulcsfigurájának, a szintén spanyol Ander Herrerának az érdemeit.

“Ez egy nagyszerű nap volt az Old Traffordon! A csapat végre nagyon magas szinten játszott, az első perctől kezdve kezdeményeztünk, és harcosak voltunk. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz az Aston Villa ellen a döntő pillanatokban. Próbáltuk kihasználni mind a két szárnyat, és gyorsan előrejuttatni a labdát, ami sikerült is. Három nagy gólt látthattak ma a szurkolók. Wayne Rooney gólja látványos volt, nem sokan tudnak ilyen gólt szerezni, öröm volt nézni! És még ott van Ander Herrera két gólja. Azt hiszem ez az első alkalom, hogy két gólt szerzett egy meccsen, és nagyon örülök, hogy ez összejött neki! Ő egy zseni, és tudom mennyire örült a lefújás után. Ahogy Ander, úgy a csapat is fejlődik, és ez volt az ötödik győzelmünk zsinórban, szeretnénk is megtartani ezt a formát, és már nagyon várjuk az április 12-i derbyt, a City ellen! Az a győzelem nagyon fontos lehet, bebiztosíthatjuk a helyünket az első négyben. Ez a meccs mindig fontos, és óvatosnak kell lennünk, mert a City egy keményen támadó csapat, nem lesz könnyű ellenük.”

Juan Mata a dicséret mellett a Manchester City elleni derbyre is kitért, ami ez esetben valóban sok mindenről dönthet. A Citynek ma este a Crystal Palace otthonában lesz jelenése, és amennyiben nem nyer Manuel Pellegrini csapata, úgy nehéz helyzetbe kerülhetnek a “Polgárok”. Nagy harc folyik a tabella második, illetve harmadik helyéért: a 63 pontos Arsenal mögött a 62 pontos MU áll, és csak a negyedik a címvédő City, 61 ponttal. Természetesen egy londoni győzelemmel azonnal a második helyre ugorhatnak Sergio Agüéróék, ám nem a Palace elleni mérkőzés lesz a sorsdöntő, hanem a vasárnapi Old Traffordon rendezendő manchesteri derby. Ott aztán kiderül, hogy ki az úr a házban.

Demmel László