A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a címvédő Bayern München a Dárdai irányította Hertha BSC legyőzésével a Wolfsburggal szemben behozhatatlan előnyre tehetne szert, akkor, ha a második helyezett Farkasok vasárnap kikapnának. Guardiola alakulata ezzel zsinórban harmadjára nyerné meg a Bundesligát.
A Bundesliga 2014/2015-ös szezonjának befejezte előtt 4 fordulóval újra bajnok lehet a legutóbbi két idényben is diadalmaskodó Bayern München. A bajor rekorder Dárdai Hertháját fogadja az Allianz Arénában. A fővárosi klub 7 meccs óta veretlen, ráadásul legutóbbi négy bajnokiján csupán 1 gólt kapott. A védekezésben egyre kiemelkedőbb berlini csapattól viszont a jó szériájuk megtartása a Bayern ellen óriási siker lenne. Kedden a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az odavágón elszenvedett 3-1-es vereségét követően a müncheni éllovas 6-1-re ütötte ki a Portót, ezzel az elődöntőbe jutva. Az újra beindulni látszó úthenger ha a hétvégén is megállíthatatlan marad és begyűjtő a győzelmet, akkor a 2. helyezett Wolfsburggal szemben 15 pontos, behozhatatlan előnyre tenne szert, amivel egymást követő harmadik alkalommal lenne bajnok a Bayern, igaz, ehhez arra is szükség van, hogy a Wolfsburg vasárnap kikapjon. A Münchenbe érkező kék-fehér csapat már lényegében kiharcolta a bent maradást, de még meglepetést is okozhatnak. A Bayern München – Hertha BSC meccs a szombati játéknap zárótalálkozója lesz, amelyre 18:30-kor kerül sor.
Jól megszokott módon ma este 20:30-tól veszi kezdetét a német élvonal hétvégéje. A nyitómeccsre a Mainz otthonában kerül sor, ahová a gelsenkircheni kékek, a Schalke 04 csapata érkezik vendégségbe. A hazaiaké jelenleg a 11. pozíció, de nincsenek veszélyhelyzetben, míg a vendégek az 5., Európa Liga csoportkört érő helyet foglalják el. A jónak látszó helyezés ellenére szorongatott helyzetben van a Di Matteo irányította együttes, hiszen nyakukon az Augsburg, valamint a 7. Werder, de még az azt követő Hoffenheim, a Borussia Dortmund és még a Hertha BSC is veszélyt jelenthet a Schalke számára. A gelsenkircheniek három meccs óta veretlenek – legutóbb a Wolfsburg otthonában még nyerésre is álltak – , és a papírforma is mellettük szól a manapság sokgólos, izgalmas meccseket játszó Mainz ellen, amely ugyan még belátható távolságon belül van az első 6 helyezettől, de talán túl nehéz – viszont nem lehetetlen – feladat lenne bekerülni a csapatnak az első hatosba.
A szombati játéknap 15:30-kor 5 meccsel veszi kezdetét. A Borussia Dortmund az Eintracht Frankfurtot fogadva nyerne újra és közeledne az Európa Ligát érő pozíció felé. A gólvágó Alexander Meiert elvesztő frankfurti csapat ugyanakkor azonos ponttal áll a BVB mögött – ráadásul mindkét együttes eggyel több gólt rúgott, mint kapott – , így a piros-feketék is hajthatnak még a második számú európai kupasorozatban való szereplésért. Igazi rangadóra van kilátás a két – az utóbbi fordulókban – ingadozó teljesítményt nyújtó csapatok között.
Óriási harc zajlik a 3. hely megszerzéséért, amit jelenleg a Bayer Leverkusen tudhat magáénak az elmúlt forduló óta. A Gyógyszergyáriak elképesztően jó formában vannak, és legyőzhetetlennek tűnnek. Ezt újra bebizonyítva és győzelmi szériájukat folytatva az 1. FC Köln csapatát kellene legyőzniük. A hazai kölniek a tizenkettedikek, és ők sincsenek rossz formában, még bőven van esélyük a feljebb lépésre a mutatott teljesítményük alapján is. Ennek ellenére a vendégek a meccs esélyesei, akik megszilárdítanák BL főtáblát érő helyezésüket.
A 13 meccs óta tartó nyeretlenségi szériáját szakítaná meg a Hannover az új edzővel – Michael Frontzeckkel – a szintén az európai kupaporond felé tekintgető, és Szalai Ádámot soraiban tudó Hoffenheim ellen. A hannoveriek a kiesés szélére sodródtak klubjukkal, a Hoffenheim pedig zsinórban három meccset vesztett el, és legutóbb 5 bajnokival ezelőtt tudott nyerni. A két különböző formahanyatlást megélő klub találkozójának tehát a tétje is különbözik, de fontossága nem.
Stuttgartban kiesési rangadót rendeznek, hiszen a hazai VfB az SC Freiburg ellen lép pályára. Mindkét együttes – de főként a Freiburg – teljesítménye biztató a közelmúltbeli fordulókat tekintve. Igaz, a stuttgartiak kevésbé hatékonyak pontszerzésben, de mutatott játék terén már igazán szép momentumokat láthatunk tőlük, összeállni látszik a szétesés és kiesés ellen küzdő csapat. A Freiburg már kilépett ugyan a kiesőzónából, de még annak közelében van, a VfB pedig az utolsó előtti helyről kezdene meg felfelé araszolni.
A múlt héten már Labbadia által irányított Hamburger SV az egyetlen olyan klub a Bundesliga 1963-as története óta, amely még sosem esett ki. Többször közel állt ehhez a klub, de sosem kellett a másodosztályban szerepelniük, viszont most ismét nagy harcot kell vívnia a kikötővárosi együttesnek azért, hogy bent maradhasson az élvonalban. Stieberékre ebben a körben sem sétagalopp vár, igaz, ellenfelük, az FC Augsburg mostanában többször megingott, de még így a 6. helyen áll. A bajor csapat lesz a vendég, az utolsó helyezett HSV-nak viszont minimum pontot kell szereznie, hogy ne távolodjon el túlzottan legalább a 16., helyosztót érő pozíció megszerzése.
A játéknap utolsó találkozója a korábban felvezetett Bayern München – Hertha BSC mérkőzés lesz.
Vasárnap két meccset játszanak le a Bundesligában, ahogy ezt is megszokhattuk már ami a német élvonalat illeti. A két fordulóval ezelőtt hosszú nyeretlenségét megtörő újonc Paderborn a Werder Bremen csapatát látja vendégül 15:30-tól. Az őszi szezon befejeztével a brémaiak is átélhették azt, amin most a Paderborn játékosai mennek keresztül, hiszen a zöldek még lentebbről jutottak el a 7. helyig. A Werder a kis megingásokat leszámítva nagyszerű tavaszt produkál és ezzel közel került az Európa Ligába kerüléshez is. Más-más a csapatok számára a tét – az újonc bent maradna, míg a zöldek feljebb lépnének, és újra szerepelnének Európa meghatározó klubjaival egy porondon.
A forduló zárómeccse 17:30-kor veszi kezdetét, és rangadó lesz a javából. A második helyezett, de a bajnoki címre már csak matematikailag pályázó VfL Wolfsburg a biztos BL indulást érő 3. pozícióra hajtó Borussia Mönchengladbach otthonába látogat. Az Európa Ligából a Napoli ellen kieső Farkasok ha kikapnak, akkor már nem lehetnek bajnokok, győzelmével pedig akár meg is előzhetné a ‘Gladbach a most harmadik Leverkusent akkor, ha nem tud nyerni szombaton a Bayer. A Borussia jelenleg elfoglalt 4. helye – ami Bajnokok Ligája rájátszást ér – nincs veszélyben, mégis nagy a tét az európai kupaszereplés szempontjából. Izgalmas meccsre van kilátás a két, támadó felfogású csapat összecsapása során.
Péntek
20:30 Mainz – Schalke 04 (Eurosport 2)
Szombat
15:30 Borussia Dortmund – Eintracht Frankfurt (Eurosport 2)
15:30 1. FC Köln – Bayer Leverkusen
15:30 Hannover 96 – Hoffenheim
15:30 Hamburger SV – FC Augsburg
15:30 VfB Stuttgart – SC Freiburg
18:30 Bayern München – Hertha BSC (Eurosport 2)
Vasárnap
15:30 Paderborn – Werder Bremen (Eurosport 2)
17:30 Borussia Mönchengladbach – VfL Wolfsburg (Eurosport 2)
Nagy Dávid