Serie A: Milan búcsú Európától? Újabb lélektelen zakó!

Sokan már az idény elején azt mondták, hogy ez a jelenlegi Milan nem érdemes semmi kiugró eredményre, és már az is csoda lesz, hogy ha eléri valamelyik Európa Ligás pozíciót.

www.goal.com

www.goal.com

Serie A – 32. forduló
Nos, a jelek szerint egyelőre annak is örülni kell majd a San Siro népének, és a népszerű klub szurkolóinak a világ bármely pontján, ha a csapat az első tízben tud végezni. Borzasztó a Milan helyzete, ugyanis a mai Udinese elleni vereség már a kilencedik volt a bajnokságban. Persze takarózhatnak azzal a piros-feketéknél, hogy a második helyen álló Lazio is éppen ennyiszer kapott már ki. No igen, de az Inzaghi-fiúk tizenhárom döntetlent is behúztak már.

Szóval a mai zakóról: annak ellenére állíthatjuk, hogy hiányzik az átütőerő a Milan támadásaiból, hogy a szerzett gólokat tekintve a negyedik(!) helyen állnak a mezőnyben. Hiába domináltak ma labdabirtoklásban a vendégek, az Udinese rutinból megoldotta, és veszélyes kontrákat vezetett. Kevés volt ma a milánói pontszerzéshez a labdatartásban masszív középpálya, hiszen vezér nélkül nem tudtak támadást felépíteni, aminek köszönhetően egyetlen egyszer találták el pontosan a kaput, a gólszerző Pazzini révén, a hajrában. Csakhogy addigra már megérdemelten vezetett a saját taktikáját remekül alkalmazó Udinese, Pinzi, és Agyemang-Badu góljaival.

Udinese – AC Milan 2-1
Gólszerzők: Pinzi (58. perc), A.-Badu (74.), illetve Pazzini (88.)

Balogh József