NB I: Csak hét együttes

Az MLSZ hétfőn döntött a licencügyben. Első fokon hét csapat kapta meg az élvonalbeli indulási jogot. A Győr az NB III-ban indulhat.

mlsz.hu

mlsz.hu

Ismét csak töredéke kapta meg az indulási jogot a szövetségtől 2015-16-os idényre, mint ahányan beadták kérelmüket. Ezúttal összesen tízen kaptak licencet, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint hétcsapatos élvonal, valamint háromcsapatos lenne az NB II. További 28 együttesnek május 8-ig van lehetősége pótolni a hiányt, melyről a szövetség testülete május 12-én dönt. „Az ülés során összesen 10 klub kapta meg a kért licencet és 28 klubnak kell további hiánypótlás keretében teljesíteni a klublicenc szabályzatban megfogalmazott elvárásokat. Az ülés során meghozott hiánypótlási döntések kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti a licenckérelem elutasítását, az érintett kluboknak 2015. május 8-ig van lehetőségük a hiányosságaikat pótolni, amelyek kapcsán a Bizottság 2015. május 12-én hoz végleges döntést.” – fogalmaz az MLSZ honlapja. Ami biztos, hogy a Ferencváros, a Videoton és a Debrecen nemzetközi szereplésre is jogosító licencet kapott, a Paks, a Puskás Akadémia, a Békéscsaba és a Gyirmót élvonalbeli indulási jogot szerzett, míg az Ajka, Csákvár, Kozármisleny trió NB II-es indulásra jogosult. Sokkal hosszabb azon klubok listája, akik első fokon nem kapták meg a szükséges engedélyt. Ők 28-an vannak, köztük az Újpest, a Vasas, a Honvéd, a Kecskemét, egyszóval a jelenlegi élvonal illetve az NB II. zöme.

A sor:
• BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
• BUDAÖRSI SC
• BUDAPEST HONVÉD
• CEGLÉDI VSE
• DUNAÚJVÁROS PASE
• DVTK
• FGSZ SIÓFOK
• GYŐRI ETO FC
• KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
• KISVÁRDA-MASTER GOOD
• KTE-PHOENIX MECANO
• LOMBARD FC PÁPA
• MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
• MTK BUDAPEST
• NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
• PMFC-MATIAS
• PUTNOK VSE
• SOPRONI VSE-GYSEV
• SOSROKSÁR SC
• SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA
• SZOLNOKI MÁV FC
• SZOMBATHELYI HALADÁS
• SZTK-ERIMA
• ÚJBUDA TC
• ÚJPEST FC
• VÁC FC
• VASAS FC
• ZTE FC

Ne legyen kétségünk, ezen együttesek alig két hét múlva minden kívánalomnak megfelelnek majd, így elhárul az akadály a következő idény indulása elől.

A Győr ugyanakkor sem az élvonalra, sem a másodosztályra nem kapott jogot, mindössze az NB III-ban indulhat a kisalföldi egylet. „Az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot a győri futball jövőjével kapcsolatban, sokan aggódnak a győri labdarúgás, elsősorban a gyerekek, az utánpótláscsapatok jövőjéért. Az MLSZ ezzel összefüggésben, a hatásköri és felelősségi előírásokat betartva, folyamatosan egyeztet a győri labdarúgás képviselőivel annak érdekében, hogy az utánpótláskorú játékosok folytathassák – mégpedig minél kevesebb kényszerű változás mellett – a jövőben is sporttevékenységüket.

A Sporttörvény általános esetben szigorúan korlátozza az indulási jog átruházását. Azonban a törvény bizonyos feltételek fennállása esetén lehetővé teszi, hogy egy klub átadja az alacsonyabb osztályú és utánpótláscsapatai versenyjogát a vele szerződéses együttműködési viszonyban álló másik egyesületnek. Ez alapján az ETO FC Kft. a hatályos jogszabály rendelkezései szerint jogosult átadni felnőtt NB III-as és valamennyi utánpótláscsapata indulási jogát az ETO Futsal Kft-nek, tekintettel arra, hogy a két egyesület között évek óta a Sporttörvény által előírt együttműködés áll fenn. Az átadás egyik további feltétele, hogy az ETO FC Kft-nek az átadáskor ne legyen köztartozása.

Minden a fentitől eltérő lehetőségre vagy éppenséggel korlátozásra történő hivatkozás, utalás valótlan, zavaró és felelőtlen. Egyértelmű, hogy az NB I-es felnőtt csapat indulási joga a fenti szabály alapján nem ruházható át, csak az alacsonyabb osztályú és utánpótláscsapatokra alkalmazható a lehetőség. A győri utánpótlásért tenni akaró szereplők ennek tiszteletben tartásával keresik a legkevesebb kárral járó megoldást, amelyhez az MLSZ a jogszabályi keretek között minden elvárható támogatást megad. Amennyiben a két egyesület megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek, akkor az utánpótláscsapatok az idei eredményeik alapján a jövőben is részt vehetnek a versenyprogramokban, az NB III-as csapat pedig az NB III-as bajnokságban – immáron az ETO Futsal Kft felnőttcsapataként – folytathatja szereplését.” – jelent meg az MLSZ honlapján a közlemény, melyben részletezték a győri helyzet megoldási lehetőségét.

Gavalovits Sándor