„Az Arsenal 2015 legjobb csapata”

Bár idén lényegesen kevesebb sérülés hátráltatta az Arsenal csapatát szokásosnál, az a „néhány” maródi is éppen elég volt ahhoz, hogy a Chelsea-hez képest rövidebb kispad a 2004 óta csak áhított bajnoki címbe kerüljön.

Forrás:www.theguardian.com

Forrás:www.theguardian.com

Nehézkesen indult az ősz az „Ágyúsok” számára, mind a Bajnokok Ligájában, mind a Premier League-ben. BL csoportjukból csak a második helyen jutottak tovább, illetve jó ideig még az első négyben sem voltak ott a bajnokságban.

Aztán a tél beálltával stabilizálódott a helyzet, és a Wenger fiúk remek veretlenségi-, illetve győzelmi szériákat kezdtek el produkálni.

Az Arsenal szélsője, Theo Walcott szerint akár többet is kihozhattak volna a mostani idényből, és tudja is, hogy ez miként lett volna elérhető:
„Ebben a naptári évben mi voltunk eddig a legjobb csapat Európában. A legerősebbek. Senki sem gondolta volna, hogy a második helyre érünk a bajnokságban, és esélyünk lesz megnyerni a Premier League-et. Nincs jelenleg komoly sérültünk, és ez egy fontos dolog. Azt hiszem, ha szezont megúsztuk volna sérülések nélkül, megnyertük volna a bajnokságot.” – vélekedett a helyzetről, az angol válogatott játékos.

Balogh József