Serie A: Visszatérés 93 év után

Tegnap este bebiztosította feljutását a Serie A-ba a Carpi együttese. Az észak-olasz kiscsapat számára, mint kiderült, elég lett egy 0-0 is, a felüdüléshez.

www.smh.com.au

www.smh.com.au

A Fabrizio Castori vezette Carpi az egész szezonban vezette a Serie B táblázatát, és tegnap este, négy fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá vált, hogy mindenképp az első osztályban kezdheti meg az őszi idényt.

Más kérdés, hogy „csak” tizenegy pontos előnyét még leadhatja, és a második helyen álló Frosinone még elorozhatja előlük a bajnoki címet. A mindössze 65 ezer lelkes Carpi város büszke csapata öt esztendő alatt öt osztályt lépdelt felfele az olasz futball útvesztőjében. A piros-fehér mezesek 1922 után játszhatnak újra a legfelsőbb ligában.

Persze még sok a kérdés a jövővel kapcsolatban, hiszen a gárda kerete még komoly erősítésre szorul. A másik fontos dolog, hogy az 1909-ben alapított Carpi otthona, a Sandro Cabassi csak alig több mint 4000 fő befogadására alkalmas. Elképzelhető, hogy a Serie A-s tagság nagyobb arénát fog megkövetelni, ebben az esetben pedig a közeli Modena lehet a partner, amelynek 21 ezres stadionja van.

serieb002 www.eredmenyekcom

www.eredmenyek.com

www.eredmenyek.com

Balogh József