Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bajnoki címet akar nyerni a Ferencvárossal Roland Lamah, így kitöltené szerződését, míg a sikercsapatból kiszoruló Gyömbér Gábor mielőbbi célja a kezdőbe kerülés.
Mindenképpen szeretne maradni Roland Lamah, aki a DVTK ellen sarkazós gólja után a Szolnok kapuját is bevette, habár Thomas Doll az utóbbi összecsapás után igencsak kritikusan értékelt. A belga szélső egyre jobb formába lendül, minek következtében kihagyhatatlanná vált a Fradiból. Lamah szerint közel sincs vége az idei feladatoknak. „Amíg nem nyerjük meg a Magyar Kupát, addig nem tekinthetjük befejezettnek az idei munkát, és az Európa-ligával is majd csak ezután foglalkozunk. Tíz éve vár a klub erre a fináléra, ráadásul otthon játszhatjuk a döntőt, ami jó előjel a csapat számára. Ugyanakkor nemcsak a kupában, hanem bajnokságban is szeretnénk az első helyen végezni, ami még mindig lehetséges.” – beszélt a közeljövőről a belga középpályás. A labdarúgó természetesen szeretné kitölteni a jövő nyárig érvényes szerződését, sőt, akár a hosszabbítástól sem zárkózott el. „Amikor ideérkeztem, nem álltam készen arra fizikálisan, hogy olyan csapat húzóembere legyek, mint a mostani Fradi. Ugyanakkor a kezdetektől a segítségemre volt az egész stáb, aminek köszönhetően már jó formában segíthetem a csapatot, remélhetőleg a kupagyőzelemig. Jól érzem magam a klubnál, a hangulat is nagyon jó, hiszen már tizenöt meccse veretlenek vagyunk. Úgy tervezem, hogy kitöltöm a szerződésem, és remélem, még ennél is eredményesebben teljesítünk a következő évben.” Az, hogy matematikailag is megmaradjon a bajnoki cím esélye, le kell győzni a Pécs együttesét, ugyanis, ha netán nem sikerül, és a Videoton legyőzi a Lokit, csak a második hely marad a Fradinak.
Hetek óta csak a kupameccseken bizonyíthat Gyömbér Gábor.
Kiszorult a kezdőcsapatból a korábban stabil tagnak számító Gyömbér Gábor. A középpályás a csütörtöki edzés után beszélt a helyzetről a fradi.hu-nak. Hasonlóan belga csapattársához, még közel sem érték el azokat a célokat, amiket kitűztek maguk elé a szezon előtt. „Nem értünk még el semmit, nem nyertük meg a bajnokságot, nem nyertük meg a kupát. A bajnokságban minimum a második helyre oda akarunk érni, a Magyar Kupát pedig el akarjuk hódítani. Mindkét sorozatban komoly meccseink vannak még hátra, minden héten a maximumot kell nyújtanunk, így nem kényelmesedhetünk el.” Hogy miért került kispadra, arról nem beszélt a rutinos csapatkapitány-helyettes, de tisztázták a részletek Thomas Dollal. „Leültünk Thomasszal, elmondta az érveit. Nehéz volt az első két hét, a pályafutásom során most először kerültem ilyen szituációba, de nincs idő siránkozni, magamnak nem teszek azzal jót, ha megsértődök. Azzal teszek a legjobbat, ha a lehető legkeményebben dolgozom az edzéseken, és ha megkapom a lehetőséget a bajnokikon vagy a kupamérkőzéseken, akkor odateszem magam.”
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.