NB I: Gyenge meccsen pontosztozkodás

Érdemtelen pontot szerzett meg a kiesés elől menekülő Honvéd, és az élmezőnybe vágyó Paks.

Csak küzdöttek a felek. - Fotó: nso.hu/Korponai Tamás/

Csak küzdöttek a felek. – Fotó: nso.hu/Korponai Tamás/

Ha jó kedvre nem is derítette a tolnaiakat a szakmai stáb szerződéshosszabbítása, de mindenképp fellégezhetnek a zöldek hívei, ugyanis Csertői Aurél és segítői 2018-ig maradnak Pakson. A főtámogató kivonulása ugyanakkor érzékenyen érintheti a csapatot, főleg nyáron, igaz a licenc miatt nem kell aggódnia a tolnaiaknak. Ami pozitívum Pakson, negatívum Kispesten. A piros-feketék ezúttal edzőjük nélkül léptek pályára, igaz, a klubnál nem foglalkoznak olyan „holmi aprósággal”, mint a licenc, vagy az esetleges osztályváltás esetén történő átigazolási hullám.

Maga a találkozó a felázott paksi talajon nem hozott egetverő iramot, sőt, helyzetet sem, az első félidőben egy Kecskés-lehetőség, és egy Holender-lövés okozott némi felhördülést, de több említésre méltó esemény nem történt. Hiába próbálkoztak felépíteni a támadásokat a felek, a sok hiba miatt végül egyik együttesnek sem sikerült befejezni az akciókat.

Fordulás után sem sokat változott a játék képe, ugyanaz a tulajdonképpen ötlettelen, enervált támadójáték jellemezte a folytatást, mint amit a szünet előtt láttunk. Balázs Zsolt ugyan fejelhetett, de Kemenesnek nem okozott gondot a labda, Prosser Dániel pedig helyzetben rontott. A játékrész derekán kettőt is cserélt a Honvéd, ki is alakított egy-két veszélyesebb lehetőséget, de ezeket nem tudta kihasználni a fővárosi alakulat, míg a másik oldalon Csertői hetven perc után unta meg övéi tehetetlenségét, és akárcsak kollégája, ő is duplát húzott, de cseréi neki sem hozták meg a várt lendületet. Így aztán a szezon egyik legrosszabb kilencven perce után maradt a gól nélküli iksz, a nézők nagy bánatára. Ugyanakkor ez a megállapítás leginkább a kilátogatókra vonatkozik.

Paks – Honvéd 0-0
Paks, 800 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor
Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay Zs., Tamási Zs. (Vági A., 80.), Szabó J. – Kecskés T. (Hahn J., 70.), Bertus L. – Haraszti Zs. (Simon A., 70.), Lenzsér B., Bertus L. – Balázs Zs.
Honvéd: Kemenes – Elez, Ignjatovic, Botka, Baráth – Nagy G., Gazdag D. – Prosser (Ihrig-Farkas, 82.), Godoy (Csábi M., 54.), Holender – Youla (Punosevac, 54.)
g.:
s.: Gévay (74.) ill.: Youla (12.), Baráth B. (30.), Ignjatovic (42.)

Gavalovits Sándor