Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga 35. fordulójának nyitómeccsén megtört a Levante lendülete, és hetek óta először ünnepelhettek győzelmet a Sociedad-fanatikusok.
Két nagy harcban lévő csapat csapott össze péntek este az Anoetában. A Real Sociedad és a Levante is hajszolja a pontokat, mindkét fél számára rendkívüli fontossággal bírna a győzelem kiharcolása – persze más-más okból kifolyólag. A Levante a mezőny alsó harmadában tartózkodik, küzd a kiesés elkerüléséért, de az előző két fordulóban aratott győzelmek némi nyugodtságot sugároznak a csapat irányába, hiszen így nincsenek ott a frontvonalban, de nem is lehetnek nyugodtak. A Sociedadnak is megvannak a maga küzdelmei: a 7. és a 12. helyek között hatalmas csata dúl, és minden pont számít. Hazai pályán pedig nyilván esélyesként kell tekintenünk David Moyes tanítványaira, akik nem is hazudtolták meg magukat. Jobban kezdték a találkozót, és lélektanilag rendkívül sokat jelentett számukra, hogy már az elején sikerült betalálni: a 13. percben játszották át a Levante védelmét, középen pedig Finnbogason érkezett.
A vezetés cselekvésre késztette a vendégeket, akik eleinte nem igazán boldogultak. Minőségi játék nem tudott kialakulni, erőteljes maszatolás zajlott a középpályán, elvétve egy-egy megsüvegelendő mozdulattal. A szünetben maradt az egygólos hazai fölény, ám a fordulást követően ismét jött a korai pofon: egy szöglet után Bergara csúsztatott könnyedén a hosszúba, megszerezve csapatának a második gólját. Igazából innentől már szinte teljesen eldőlt a találkozó sorsa, ám a Levante azért próbálkozott. Habár összességében dominált a Sociedad, attól még nem hagyták magukat, és kimondottan jó volt a lövőkedvük is – ez most nem ért gólt. A hajrában még érkezett egy találat: a mexikói Carlos Vela csavarintott be egy lépésről egy szabadrúgást, három gólosra növelve az előnyt. A vége így 3-0, tehát tartja magát a versenyben a Sociedad. Ezzel a győzelemmel a tizenegyedikek, a Levante pedig a 15., hat pont az előnyük a kiesőzóna előtt.
http://www.dailymotion.com/video/x2oqf0o_all-goals-real-sociedad-3-0-levante-01-05-15-hd_sport
Real Sociedad – Levante 3:0
G: Finnbogason (13.), Bergara (51.), Vela (86.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.