Nyert a Roma, így közelebb került a BL-hez!

Az olasz élvonal 34. fordulójában az AS Roma hazai pályán kísérelte meg azt, hogy városi riválisától, a Laziótól átvegye a második helyet, ami már BL főtáblásra jutást ér. Ellenfélül a fővárosiak a Genoát kapták – a vendégeknek is nagy volt a tét, az Európa Liga selejtezőt érő 5. pozíció megszerzése. A korábban rendezett meccsen pedig felejthető döntetlent hozott a Sassuolo – Palermo párharc.

CEE80NlWYAA8VmK.jpg large

Doumbia De Rossival ünnepelte gólját – az elefántcsontparti kezdte a gólgyártást a Genoa ellen (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

AS Roma – Genoa 2-0 (1-0)
G: Doumbia (35.), Florenzi (90+3.) ill. –

Mindkét csapat számára roppant fontos volt a találkozó, ugyanis az AS Roma a Lazio ellenében szeretné megszerezni a második helyet, mely automatikus Bajnokok Ligája indulást ér, míg a Genoa jó pár együttessel fut versenyt az ötödik, még nemzetközi kupaindulást érő helyért. A felek igen tapogatózóan, óvatosan kezdtek, De Rossi révén a 10. percben jegyezhettük fel az első valamirevaló lehetőséget. Távoli lövését Perin bravúrosan védte, majd ismételten hosszú ideig mezőnyben folyt a játék. Az első félidő derekán aztán némileg felpörögtek az események. A 26. percben előbb egy Nainggolan lövést blokkolt remekül egy vendég védő, majd Ibarbo a hálót is megrezgette, ám a játékvezető les címén annullálta a találatot. A 31. percben aztán megérkezett a meccsbe a Genoa, Niang lövését azonban De Sanctis bravúros mozdulattal védte. A 35. percben aztán nem állt semmi a hazaiak vezetése elé, Doumbia egy remek cselt követően közelről lőtt a kapuba, Perinnek akkor lett volna esélye, ha a labda útjában állt volna. Arról, hogy ne legyen két gólos előnye a szünetben a hazaiaknak, Perin tett, Nainggolan kísérleténél ismételten ő jött ki győztesen kettejük párharcából.

A fordulást követően a római klub találhatott volna be először, de Pjanić tizenhat méterről leadott lövésénél nem kellett izgulniuk a vendégeknek. Ezután három perccel villant a genoai alakulat is – a büntetőterületen belülről Bertolacci kísérelte meg az egalizálást, viszont De Sanctis a helyén volt. A Roma nem állt le, az egygólos előny tudatában, így hát a 63. percben De Rossi növelte volna csapata előnyét, de a lapos kísérletet Perin kifogta. A vendégek kapusának 5 perccel ezután is akadt dolga. Akkor Gervinho közeli lövését követően gyűjtötte be a labdát. A vendégek a rómaiak sok kihagyott lehetősége ellenére sem tudtak egyenlíteni, így pár kósza próbálkozáson kívül a továbbikban nem jegyezhettünk fel mást a Genoától. Túl nagy iramot már nem diktáltak a felek az utolsó negyedórában, viszont a ráadásban újabb gól született! A 93. percben Florenzi talált be szólója végén, ezzel végleg eloszlatva azt, hogy a Genoa a végén pontot menthessen. Így a Roma góljai meghozták a 3. pontot és – ha időlegesen is – a 2. helyezést. Ezzel együtt nagy versenyfutást folytathat a Roma a városi rivális Lazio csapatával azért, hogy egyikük biztosan szerepeljen a BL-ben a következő idényben.

Sassuolo – Palermo 0-0

Olaszországban gyakorlatilag már elkönyvelhetjük, hogy a Cagliari, Cesena, Parma trió búcsúzik az élvonaltól, nincsen nagy tülekedés az alsóházban, a Sassuolo és a Palermo is megőrizte idén élvonalbéli tagságát. A felek egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen gól nélküli döntetlennel osztozkodtak a bajnoki pontokon. Sem Berardi, sem pedig Dybala nem tudta növelni bajnoki találatainak számát. A mérkőzésen a Palermo alakított ki több nagyobb lehetőséget, ám Consigli és Ujkani is lehúzta a rolót szombat este.

Őszi Ádám