Serie A: Hármat kapott a Milan! – Ez volt Pippo hattyúdala?

A Serie A 34. fordulójának utolsó vasárnapi meccsére Nápoly városában került sor. Sőt, elégedetten várhattuk a találkozót, lévén a hajrára feléledő Napoli, és a Milan összecsapása nagyon jó csatát jelzett előre.

www.facebook.com

www.facebook.com

Serie A – 34. forduló
Napoli – AC Milan
Tulajdonképpen a Milan (és jó eséllyel Filippo Inzaghi) sorsa már az első percben megpecsételődött, ugyanis az olasz válogatott Mattia De Siciglio rögtön az első Napoli támadás végén buktatta a saját tizenhatosán belül Marek Hamsíkot.
Bár a megítélt tizenegyest Gonzálo Higuaín nem tudta gólra váltani, a játékvezető teljesen jogosan kiállította az egész szituációt megteremtő vendégvédőt.
Rafa Benítez úgy tűnt, hogy nem igazán tud hatni csapatára a pályán kívülről, ugyanis a hazai együttes csak a második félidőben volt képes legyűrni az emberhátrányban szenvedő Milant. Gyaníthatóan a spanyol szakember nyugodtságot, és türelmet kért Hamsíkéktól, tudván, hogy ez a Milan képtelen kibekkelni másfélórát tíz emberrel.
A megkönnyebbülést jelentő vezetőgólt végül a szlovák csapatkapitány szerezte meg, akit a 74. percben a büntetőrontó Higuaín követett, majd két minutummal később Gabbiadini találata minden kérdést végérvényesen lerendezett.
Vitathatatlan sikerével a Napoli tovább álmodozik a BL indulásról, és egyre biztosabb, hogy legrosszabb esetben is EL-szereplő lesz.
A Milan a gyalázatos eredmény ellenére még mindig a 10. helyen áll, de a következő hétvégén akár a 14-dikre is visszaeshet. Más kérdés, hogy akkor már/még ki fog ülni a kispadon…
Végeredmény: 3-0
Gólszerzők: Hamsík (70. perc), Higuaín (74.), Gabbiadini (76.)

Balogh József