Real Madrid: „James kapta azt, ami Falcaonak járt”

Valójában talán nem is olyan igazán meglepő elmélettel állt elő Kolumbia spanyolországi nagykövete, Fernando Carillo. A dél-amerikai diplomata szerint ugyanis ha a dolgok kicsit másként alakulnak, akkor ma akár Radamel Falcao lehetne az új madridi kedvenc, nem pedig ifjú kollégája.

www.fanatik.ro

www.fanatik.ro

2014 elején Radamel Falcao súlyos sérülést szenvedett az AS Monaco színeiben, aminek „köszönhetően” a kolumbiai sztárcsatás nem csak a Ligue 1 tavaszi idényét, de óriási fájdalmára még a Világbajnokságot is ki kellett hagynia.

Pedig az előzetes várakozások szerint a „Tgiris” lett volna a sárga-kékmezes válogatott legfőbb fegyvere, a brazíliai tornán. Végül azonban akkor monacói csapattársa, James Rodríguez villogott, aki mint később kiderült Puskás-díjas szépségű gólt is szerzett a VB-n.

Bár végül a Real Madridot nem riasztotta el Falcao sérülése, és szinte egész nyáron udvaroltak is neki, a két kolumbiai közül csak a később képbe kerülő James igazolt a Bernabéuba. Igaz, Falcao már szinte biztos volt Madridba szerződésében, végül a Manchester Unitednél kötött ki kölcsönben, ahol egyelőre igencsak parkoló pályára került pályafutása.

A nagykövetúr ezzel kapcsolatban mondta el véleményét, az EL País napilapnak:
„Meg vagyok lepve James csodája miatt, akinek karrierje fellendült a brazíliai teljesítménye nyomán. A sors rámosolygott, de ezt Falcao is megérdemelte volna.” – elmélkedett, Fernando Carillo.

Balogh József